Taroltak az öregfiúk

2019. január 8., kedd 10:15

Első alkalommal szerveztek Téli Kupa elnevezéssel Teremlabdarúgó Tornát január 6-án a várgesztesi Faluházban abban a reményben, hogy lesz folytatás.

A helyi csapatok ugyanis nyáron a Gesztes Kupa során mérkőzhettek meg egymással, így merült fel a téli hagyományteremtés gondolata, a gesztesi együttesek pedig toborozták a barátokat, ismerősöket.

Így végül öt formáció versengett a kupáért, bár a gyülekezés perceiben esélylatolgatás helyett az a kérdés foglalkoztatta leginkább a játékosokat, hogy lesz-e büfé? Az újévi hangulatú évődést viszont egyáltalán nem tükrözte a meccsek hangulata, a csapatok hatalmas elánnal csaptak össze, s igyekeztek bizonyítani, hogy ők a legjobbak.

Ez végül a Gesztesi Öregfiúknak sikerült, ők valamennyi mérkőzésüket győzelemmel zárták: az UMCSCS, azaz Utcai Mezítlábasok Csőcselék Csapatát és a Lánglovagokat 3-2, a Környei Női Csapatot 3-0, a Gesztesi Táncosokat pedig 4-3 arányban múlták felül, 12 pontos teljesítményükért ők vehették át az első Téli Kupát. Rácáfolt a névsugallatra az UMCSCS, hiszen három meccse után is győztesként hagyta el a pályát a „mezítlábas csőcselék”, s ezzel a második helyre tornászta fel magát, megelőzve a 6 pontos Lánglovagokat. A 4. helyen a Gesztesi Táncosok végeztek 3 ponttal, a sort a győzelem nélkül maradó környei hölgyek zárták.

Kevesebb