Böllértársukról is megemlékeztek

2019. február 24., vasárnap 10:56

Összeszokott csapat kezdte meg péntek délután a 150 kilós sertés feldolgozását a Nyugdíjas Bányász Szakszervezet székházának udvarán.

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző sváb disznótort Vértessomlón, ahol Krüpl Kálmán vezetésével vágták, perzselték a sertést, de mielőtt nekiláttak a feldolgozásához, egy kupica pálinka mellett kegyelettel emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Richter Ferencről, aki elmaradhatatlan tagja volt az elmúlt évek rendezvényeinek.

A férfiak a bontást és a húsok előkészítését végezték, míg az asszonyok a fűszereket, zöldségeket és egyéb hozzávalókat készítették elő, illetve készült a sült vér a délutáni kóstolásra. A munka jól haladt, amit az is bizonyít, hogy hat órára már szinte minden hozzávaló konyhakész állapotban várta a másnapi folytatást.

Szombaton már kora reggel folytatódott a munka, s míg a férfiak töltötték a kolbászt, hurkát és disznósajtot, addig az asszonyok a kondéroknál sürgölődtek. Készült a szokásos orjaleves, a hatvan liter toroskáposzta, később pedig a hurkák, kolbászok is a tepsikbe kerültek.

Kora délután kezdtek érkezni a meghívottak a közösségi eseményre, amire a szakszervezet társszerveinek tagjait invitálták meg egy kis kóstolóra, így a helybéliek és a várgesztesiek mellett az oroszlányi, móri és pusztavámi kollégák ízlelhették meg a finomságokat, s adomázhattak a terített asztaloknál a régi idők széncsatáiról.

Az esemény képeit a fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb