„Bányász” nőnap

2019. március 10., vasárnap 11:57

A műszaki középiskola nagytermében Eichardt János az oroszlányi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet vezetője és Lazók Zoltán polgármester üdvözölte és köszöntötte a mintegy százharminc jelenlévőt szombat délután, köztük a Várgesztesről, Vértessomlóról és Mórról érkező tagtársakat.

- A férfiak életében mindig központi szerepet játszott a nő. Nélkülük nincs élet, boldogság, szenvedély, és nincs öröm, szeretet. Nemcsak adják az életet, hanem éltetik is azt, szeretettel, simogatással, kedvességgel. Mindezt teszik azért, hogy rohanó világunkban legyen egy kis sziget számunkra, a gondoskodás, a nyugalom szigete. Kívánom minden ünnepeltnek, hogy életük minden napján vegye őket, körül szeretteik figyelme, tapintata, ragaszkodása. A szeretet, mert a „világ összes anyagai között a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége, és a legnagyobb a teherbíró ereje”. Köszönjük, hogy vannak nekünk, hogy célt és értelmet adnak életünknek – fogalmazott a városvezető, majd ezt követően a szakszervezeti tagság, a nyugdíjasok érdekében végzett kiemelkedő munkásságáért Papp Sz. Lászlóné vehette át a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) elismerő oklevelét.

A délután további részében a fővárosi a Hevesi Sándor színtársulat művészei és a Flepp együttes szórakoztatta az ünnepelteket és kísérőiket.

Kevesebb