Horgászverseny

2019. április 28., vasárnap 11:19

Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb volt a kapásteljesítmény a szombati horgászversenyen, amelyen 19-en fogtak pecabotot a település egyesületének szezonnyitó programján.

Még nem lakták be a halak a tavat – hangzott el az utalás arra, hogy a közelmúltban 3,5 mázsa ponty és 1,5 mázsa amúr került a vízbe, de ezt a tényt a kapások száma még nem tükrözte.

A Rieder Roland vezette, megfiatalodott elnökség első rendezvényén aztán a mérlegelésnél kiderült, ismét, immár többedik alkalommal Schäffer Márton nyerte a szezonnyitót, akit Bacsa Mátyás és Pillmann Imre követett. A gyerekek versenyében Pillmann Hunor végzett az élen.

És mint az már hagyomány nem maradt el a közös ebéd sem, a versenyzők jóízűen fogyasztották el a bográcsban készült lapockapörköltet.

Kevesebb