Hódolat Oxfordnak

2019. szeptember 25., szerda 07:34

Október 8-ig látogatható a Faluházban Wally Zoltán Hódolat Oxfordnak című kiállítása, amit Rising Károlyné nyitott meg kedden délután.

Mint azt a polgármester elmondta: fontos számunkra, hogy lehetőségünk nyílik rendkívül változatos festészeti és grafikai megoldásokat látnunk.

- Az, aki láttat, az többet ad a nézőnek, mert megadja a lehetőséget arra, hogy szabadon szárnyaljon fantáziánk, és szabadon gondoljunk bele az alkotások mondanivalójába – fogalmazott a polgármester.

A tárlat egyébként úgy jött létre, hogy a helyi művész, Talabér Angelika – aki dalaival színesítette a megnyitóünnepséget – egy alkotótáborban találkozott Wally Zoltánnal, és kapcsolatuk azóta is tart.

A Pécsett született művész 1972-ben kezdett el festészettel foglalkozni, több hazai és külföldi bemutató jelzi munkásságát. 2006-ban az oxfordi hetek meghívott kiállítója volt, a most bemutatott kollekció egy része az akkori inspirációra született.

Kevesebb