Férfiak terítették az asztalokat Vértessomlón

2017. március 9., csütörtök 12:17

Asztalokat terítettek, disznótoros étkeket, süteményeket szolgáltak fel a helyi és gesztesi férfiak szerdán a vértessomlói Bányász Nyugdíjas Szakszervezet székházában, miközben társaik az ajtóban várták a közösség hölgy tagjait és vendégeit, akik között ott voltak az Életet az Éveknek Szövetség képviselői is.

Mindebből látszik, megadták a módját a nőnapi eseménynek.

Mint azt köszöntőjében Igó István polgármester elmondta, a Nemzetközi Nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító hölgyek napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek.

Az emelkedett gondolatokat követően több meglepetés is várta a jelenlévőket, hiszen Hartdégen József ex-polgármester egy verssel kedveskedett, majd a szivárvány minden színét felvonultató primula csokrokat adtak át az ünnepelteknek.

A délután további részében társalgással, beszélgetéssel, az emlékek felidézésével töltötték idejüket fehér asztalnál a hölgyek és vendéglátóik.

A nőmozgalom 1857. március 8-án indult útjára amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A XX. század elején még mindig élő volt ez a probléma, ezért a nők kiszolgáltatott helyzetén akart változtatni Clara Zetkin, akinek javaslatára 1910-től rendszeresen megünnepelik a nőnapot.

Kevesebb