Köszöntötték a falu szépkorú lakóit

2019. november 17., vasárnap 08:58

Száznyolcvanan kaptak meghívót az önkormányzat szombati rendezvényére, amelyen a település 60 év feletti lakóit köszöntötték.

- Számomra öröm és egyben megtiszteltetés, hogy azokat a Várgesztesen élő lakókat köszönthetem, akik életük nagy részét – néhányan az eddigi teljes életüket ebben a bájos faluban élhetik. Jelenleg 631 fő a hivatalosan bejegyzett állandó lakó, az itt élők 28,5 %-a 60 év feletti. Tavaly még 30 % volt. A vissza- és ideköltöző fiatal családok miatt változott az arány – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a Faluház vendégeit Rising Károlyné polgármester az Idősek Napja alkalmából, aki így folytatta: Várgesztesen sokan élnek, akik szakmájuk kiválóságai, mesteremberek akik generációkon keresztül sokat dolgoztak, dolgoznak ma is a kertben, szőlőben és a ház körül. Igény, hogy jól éljünk; védjük meg megmaradt egészségünket. 50 év felett már mindenkinek fájhat valahol. És gyakran fáj is, de méltósággal viseljük, mert nem tehetünk mást. Szebbé-jobbá azzal tehetjük napjainkat, ha minden percét arra fordítjuk, hogy családunk, rokonaink, barátaink és ismerőseink között legyünk.

Pillmann József, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke megköszönte mindazok bizalmát, akik elmentek az októberi önkormányzati választásra és szavazatukkal támogatták a helyi nemzetiséget. – Programjaink látogatottsága, magas színvonala bizonyítja, hogy ebben a községben létjogosultsága van a hagyományok ápolásának – mondta. - Kívánom minden szépkorúnak, hogy élvezze az élet minden percét – fogalmazott Pillmann József.

Az ünnepi gondolatokat követően sorra léptek színre a műsor szereplői, a legkisebbektől a korosabb nemzedékekig bemutatva a gazdag nemzetiségi örökséget. Az óvodások és az iskolások dalai, az ifjúsági, valamint a felnőtt tánccsoport, illetve a Német Kultúregyesület Dalköre szórakoztatta és ragadtatta nem egyszer tapsra a jelenlévőket.

A település egyik legjelentősebb közösségi rendezvénye fehér asztal melletti vacsorával zárult.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb