Első hittanos akadályverseny

2020. július 21., kedd 10:00

Bibliai helyszínekké változott a közelmúltban Várgesztes és a környéket övező erdő fél napra, legalább is a helyi hittanos gyerekek számára.

A várgesztesi hitoktató szervezésében és lelkes helyi felnőttek közreműködésével zajló akadályversenyen kilenc alsós diák vett részt. Az első öt állomás mindegyike egy-egy bibliai város volt, ahol egy-két odaillő feladatot kellett a gyerekeknek megoldaniuk. A hatodik állomáson a templomban várt még rájuk egy feladat, majd a falu kántora megismertette őket az orgonával, és hallhattak előadást Várgesztes katolikus hagyományairól is.

A programot díjkiosztás, valamint közös torta és süti evés zárta a közösségi házban.

Az esemény képeit a fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb