Több mint 4 kilós volt a legnagyobb

2020. August 16., Sunday 13:41

Tizennégy csapat 28 pecása fogott botot szombaton reggel a gesztesi horgászegyesület hagyományos, 24 órás versenyén.

A kiadós délutáni zápor, és a hűvös éjszaka sem gátolta az indulókat a jelek szerint, hiszen vasárnap reggel, a 8 órai zárásnál 81 kilós összfogásról számolhatott be Rieder Roland egyesületi elnök, aki azt is elmondta, a közelmúltban telepítettek mintegy 2 mázsa pontyot a festői tóba.

Rendesen mozgott a kapásjelzője az első három helyezett csapatnak is, hiszen hatan 20 darab halat fogtak ki, amelyek 37 kilót nyomtak.

Az eredményhirdetésnél aztán már a konkrét számokat is ismertette Rieder Roland:

A verseny legnagyobb fogásáért Péter Dávid vehette át az elismerést. Ő egy 4,25 kilós amurt fogott.

Kevesebb