Gurult a söröshordó

2020. August 23., Sunday 10:53

Bár a veszélyhelyzet miatt jókora késéssel, de szombaton mégiscsak összegyűltek a falu lakói, hogy együtt ünnepeljék Várgesztes legnagyobb közösségi eseményét, a Csengőnapot.

Ezt azonban megelőzte egy másik ünnepi esemény, a Széna utca útavatója. Mint arról beszámoltunk, a projektre eredetileg elnyert összeg 40 millió forint volt, de a közbeszerzési eljárás során a legkisebb ajánlat is meghaladta az 59 milliót. Ezért pótlólagos forrásért fordult az önkormányzat a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkársághoz. Az onnan érkező 12 milliót egészítette ki a falu saját önerejével, több mint 7,6 millióval. Az útfelújítással párhuzamosan került sor a vízkormányzási és vízrendezési feladatok elvégzésére is.

Sági Richárd vezetésével a vértessomlói művészeti iskola várgesztesi tagozatának trombitás növendékei vezették fel a jeles eseményt, amelyen elsőként Veres Zoltán megyei jegyző köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében hangsúlyozta: a megyei önkormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a területfejlesztési forrásokból lehetőség szerint minden kistelepülés részesülhessen.

Rising Károlyné polgármester avatóbeszédében felidézte a beruházás történeti előzményeit is. Mint azt elmondta, az Esterházy család Tata-gesztesi uradalmában területe védelmére övárok-rendszert létesített, ami az évtizedek során megtelt hordalékkal, kotrása elmaradt. A régi mezőgazdasági munkák alkalmával a természetes vízfolyást megtartva gazdálkodtak a gesztesiek. Eltűntek az árkok a földterület legmélyebb középső pontjain, a művelhető terület közepén utat létesítettek. A víz ereje, az árok nélküli utca, a terület rendezetlensége egyre több védekezési költséget rótt a falura és egyre hangosabban követelték a változást a lakók. A lezúduló víz a Széna utcában kimosott kavicsos út a falu központig sárlavina képében jelent meg minden évben.

- Az elmúlt időszakban a Széna út környékére fordítottuk időnket, energiánkat és a falu tartalék pénzét. A fejlesztés következő szakaszával fogjuk elérni azt, hogy a fő utcánk, az Arany János utca nem lesz tele a Malom útról, a Várvölgyről leömlő sárral, hordalékkal – fogalmazott a polgármester.

Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő szintén méltatta a beruházást: Gesztes jó gazda módjára, több mint 12%-os önerőt tudott hozzátenni a Széna utca felújításának költségeihez. Jó azt hallani, hogy egyre több kistelepülés vezetője számol be arról, hogy önerőt tudott biztosítani a nagy volumenű fejlesztésekhez. A megyei önkormányzat vezetése pedig nem hasra ütve osztotta szét a TOP-os forrásokat, hanem a településvezetőkkel egyeztetve, több fordulóban döntött a támogatott projektekről. A megye egyébként élen jár a TOP-os pénzek lehívásában, megfejelve 9 milliárddal a tervezett 23 milliárd forintot.

Az protokoll megszólalásokat követően került sor a nemzeti színű szalag átvágására, majd a klasszikus hagyományoknak megfelelően egy söröshordó gurításával avatták fel immár hivatalosan is a Széna utcai beruházást.

A jelenlévők ezt követően vonultak a Faluházba, ahol a Csengőnap programja keretében folytatódott a program. Szintén hagyomány, hogy ezen alkalommal köszöntik a község legkisebb lakóit, így hét apróság anyukája, apukája vehette át a kicsik megszületésére emlékeztető ajándékot (az idén születettek: Sumbszky Fanni, Pillmann Dávid Legend, Rieder Bíborka, Pillmann Dóra Zselyke, Kluber Nadin, Sugár Levente, Kun Emília).

Az ünnepségen elbúcsúztatták a ballagó óvodásokat (Eigner Emma, Licul-Kucera Lili, Schaffer Huba) és a végzős diákokat (Bátki Zsombor, Busz Bence, Menoni Zorka). A nyolcadik osztályosok ajándéka hagyományosan egy-egy biblia, akik 2011. óta egy-egy aranyozott Várgesztes kitűzőt is kapnak útravalóul, melyet Pillmann József nyújtott át a Gesztes történetét feldolgozó kötet kíséretében, a Várgesztesért Közalapítvány pedig a nyelvvizsgát tett fiatalokat jutalmazta meg. A nemzetiségi önkormányzat elnöke megemlékezett arról is, hogy az ősök 276 évvel ezelőtt telepedtek le ezen a területen, amit Moser Ernő fafaragó örökített meg, s amit a jelenlévők is megtekinthettek a színpadon.

Sajnos többen nem tudtak részt venni a rendezvényen, nekik az önkormányzat juttatja el az ajándékokat.

A „hivatalos” eseményeket követően aztán a kulturális csoportok produkciói szórakoztatták a falu lakóit és vendégeit. Felléptek az ifjúsági és a felnőtt táncosok, valamint Várgesztes Német Kultúregyesületének dalköre. A Faluház mellett felállított asztaloknál pedig vadpörkölt, halászlé, rántott hal és ízes rétesek várták a Csengőnap résztvevőit.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb