Márciusig meghosszabbítják a korlátozásokat

2021. január 28., csütörtök 16:16

"Azt állapítottuk meg, hogy a novemberben meghozott intézkedések megfékezték a járványt, bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz vezetne. A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt"– mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón.

Véleménye szerint a korlátozások fenntartása azt a célt szolgálja, hogy Magyarország elkerülje a harmadik hullámot. A kormány február közepén tekinti át a helyzetet újra.

Mindez azt jelenti, hogy a kijárási korlátozás fennmarad, az éttermek, vendéglátóhelyek, színházak, mozik, sportlétesítmények is zárva maradnak.

Gulyás szerint az unióból rendkívül kevés vakcina érkezik, a Pfizer 27 milliót szállított ki a világba, ebből 8,5 millió jutott az uniós országokba. Emiatt Magyarországnak többféle vakcinát kell beszereznie – mondta Gulyás. Itt említette meg az AstraZeneca oltóanyagát, valamint az orosz és a kínai vakcinát. Minden olyan, a világban alkalmazott vakcinát, amivel több mint egymillió embert oltottak be, Magyarország beszerzi, és az engedélyeztetést felgyorsítja.

"Amikor lazítás lesz, a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni. Ehhez azonban vakcina kell!" – mondta a miniszter. A kormány tisztában van vele, hogy milyen nehézséget jelent a helyzet a szolgáltató szektornak, azon belül is a vendéglátásnak. Tárgyaltak a vendéglátókkal, a bértámogatási kifizetések felgyorsítását tervezik. Később azt hangsúlyozta: ha valaki most kinyitna, az lehet, két hét múlva bezárni kényszerülne. Hosszú távú megoldást csak az oltás jelent.

Ezenkívül bejelentette:
Kevesebb