Szigorú gazdálkodás

2021. February 19., Friday 06:43

Többkörös egyeztetés után alakult ki Várgesztes 2021-es költségvetési rendelete. Az alap feladatok változatlansága, a COVID járvány terjedése elleni védekezés költségei, az elmaradt adóbevételek nem csak a 2020. gazdasági évet érintették rosszul, de hatással vannak az idei költségvetésre is. A Képviselő Testület tagjai a lakossági igényeket figyelembe véve tették meg javaslataikat, aktívan részt vettek a prioritási sor felállításában, hogy aztán csütörtökön Rising Károlyné polgármester aláírhassa a költségvetési rendeletet községházán.

- Szigorú, takarékos gazdálkodással tartható az idei költségvetés, ami a kiadási és a bevételi oldalon is 344 millió forintot tartalmaz – mondta a településvezető. Ebben az összegben szerepelnek a folyamatban lévő pályázati Ft-ok is, a normatív támogatás és adóbevétel együttesen 100 millió Ft-ja mellett.

A helyi önkormányzatok működésének pénzügyi kereteit a rendelkezésükre álló források szabják meg. A költségvetést a helyben képződő tervévi bevételek, valamint az ismert kötelezettségek, továbbá a tervévre vonatkozó költségvetési törvény figyelembevételével kell összeállítani. Az államháztartásról szóló törvény előírása alapján a tervezés célja annak biztosítása, hogy a tervezett bevételek közgazdaságilag megalapozottan, a tervezett kiadások kizárólag a közfeladatok megfelelő ellátásához szükséges mértékben kerüljenek jóváhagyásra. Csak olyan közfeladat írható elő vagy vállalható, amelynek ellátásához megfelelő pénzügyi fedezet áll rendelkezésre.

A Mötv. 111. § (4) bekezdése értelmében a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, ezért a költségvetési előirányzatok tervezésekor a kötelező önkormányzati feladatok prioritását kell biztosítani, önként vállalt feladat csak akkor tervezhető, ha annak pénzügyi fedezete a saját bevételekből megteremthető.

Bevételi oldalon a működési célú támogatás mellett jelentős az iparűzési (IPA), az idegen forgalmi adó.(IFA) A tervezésnél az IPA esetében csak 8 millió forint várhatóan a kasszába, de hiányozni fog az a mintegy 2,5 millió bevétel, ami a gépjárműadóból érkezett volna, s amit a járvány elleni védekezés jegyében vont el a kormány. Könnyítésként tavaly és jelenleg is mentesülnek az IFA befizetés alól a szálláshelyeket (Villapark, Vadászház, Várgesztesi Vendégház) igénybe vevő felnőtt személyek, így a korábbi évek 13 millióját nem tudtuk betervezni. Az állam részben kompenzál ebben a tételben, de óvatosan terveztük, mert nem tudható, mikor indulhat újra a szállást is igénybe vevő turizmus.

- Mindezek ellenére minden tételt meggondolva biztonsággal tudjuk üzemeltetni intézményeinket és a hivatalt – fogalmazott Rising Károlyné. Az Óvoda és Faluház intézmények önálló költséghelyként szerepelnek. A megszorítások tőlük is fokozott figyelmet kívánnak. A dologi kiadásoknál – a feladat alapú támogatások közül az Étkeztetés közintézményben, a Felnőtt-szociális étkeztetés és a Falugondnoki tételek a legmagasabbak.

A pályázati forrásból megvalósítandó beruházások mellett egy kötelezettségünk van: 2021. évben meg kell valósítani a Széna utca beépítetlen szakaszán is a közvilágítást.

A civil szervezeteink a programjaira adott önkormányzati támogatást csak részben tudták felhasználni a tilalom miatt, így ebben a szűk esztendőben a maradványaikból kell gazdálkodniuk. A nagy közösségi programokra elkülönítettünk összeget, a Csengőnapra és Várgesztesi Lovagi Játékokra nagyon készülünk.

Az idei évben ismét lesz beiskolázási támogatás, Bursa Hungarica Ösztöndíj támogatás. A központi kisebb beszerzésekre és a szükséges karbantartási munkákra biztosítunk fedezetet.

A TOP Csapadékvíz-elvezetés II. projektje összegszerűen szerepel a költségvetésben, a kiviteli tervek hatósági engedélyeztetése után indulhat majd a közbeszerzés.

Az év legnagyobb beruházásának ígérkezik a Magyar Faluprogram által a faluban, a KÖZÚT kezelésében lévő 81128-as számú fő utcánk felújítás a Villaparktól az Arany János utca végéig. Az útépítés előtt Falugyűlést tartunk majd zsákfalunkban, mert a lakosság komoly együttműködésére, türelmére lesz szükség a részleges útlezárások miatt. Ennek az útépítésnek a költsége nem az Önkormányzatunknál szerepel, mert ez az út a Gesztesi várral együtt állami tulajdon.

Bízunk benne, hogy a Képviselő Testülettel mindenki elégedettségére tudjuk vezetni a falut és további fejlesztésekkel még jobb életfeltételeket biztosíthatunk.

Rising Károlyné polgármester

Kevesebb