Erzsébet tábor

2021. július 15., csütörtök 06:30

Három turnusban, 21, 26 és 25 gyermek tölti vakációját júliusban az önkormányzat napközis táborában, ahol gazdag programsorozat biztosítja a fiatalok gondtalan kikapcsolódását.

Mint azt Geiszt Róbert, a Faluház vezetője és a táborok tematikájának összeállítója elmondta, már az első napon felhívják a figyelmet a higiénés és egyéb szabályok betartására. A hét során napi négyszeri étkezést biztosítanak a résztvevőknek, és törekedtek arra, hogy a tematikus programok a játszva tanulást és a közösségépítést is szolgálják.

Ennek érdekében humoros, játékos ügyességi feladatokat szerveztek, a kirándulások alkalmával a gyerkőcök megismerkednek a környék nevezetességeivel, a helyi növény- és állatvilággal, a természeti szépségekkel. Az említettek mellett kézműveskedés, lovaglás, állatbemutató, vetélkedők biztosítják, hogy tartalmasan teljenek a táborozók napjai.

A pénteki zárónapon pedig minden turnusban közösen értékelik a résztvevők az eltelt napokat, valamint kiállítást rendeznek a hét során készült alkotásokból.

Kevesebb