Vigyázzunk magunkra és egymásra – az ünnepek alatt is!

2021. december 23., csütörtök 09:58

Karácsony közeledtével szinte az egész ország útra kel. Az adventi időszakot sokan töltik utazással, ajándékok után kutatva, de vannak, akik távol élő szeretteiket látogatják meg az ünnepek alatt. Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére.

Ezekben a hetekben a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, és a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell, hiszen ez gyakran vezet közlekedési balesethez, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy súlyos sérülés, vagy közúti tragédia már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhet.

A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb képviselői. Mindenkor biztosítani kell a gyalogosok elsőbbségét a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken, és fokozott figyelemmel kell lenni a figyelmetlenül az úttestre lépőkre. Esős, havas időben gyakran képződnek pocsolyák az utak felszínén. Ezért esős időben fokozott figyelemmel, és amennyiben lehetséges, a pocsolyák kikerülésével, továbbá a haladási sebesség csökkentésével kell vigyázni a gyalogosokra. Kiemelt fontosságú ebben az időszakban, hogy a járművezetők türelmesen és körültekintően közlekedjenek. Készüljenek fel a megváltozott időjárási viszonyokra, a síkos utakra, a ködfoltokra, valamint a korai sötétedésre! A hetek előre haladtával egyre korábban sötétedik, látás útján nehezebbé válik a közlekedéshez szükséges információk szerzése, ezért gyakrabban kell használni a gépjármű világítóberendezéseit. Nagyon fontos a világítóberendezések folyamatos tisztán tartása, az izzók cseréje, és tartalékizzó beszerzése. A fényszórók tisztán tartása nem csak azért fontos, hogy azok optimális távolságot világítsanak be, hanem azért is, hogy más közlekedőket ne vakítsunk el. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a szennyezett fényszóró felületek esetenként vakító hatást idézhetnek elő.

Vigyázzanak magukra és egymásra! …hogy mindenki hazaérjen!

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Kevesebb