Rekord részvétel a főzőversenyen

2022. május 1., vasárnap 14:21

Igencsak kegyeikbe fogadták az égiek az április 30-ai, várgesztesi programokat, hiszen mind a délelőtti májfaállítást, mint pedig a kora délután kezdődő főzőversenyt szikrázó napsütés kísérte. Ez utóbbit kiemelkedő érdeklődés is, hiszen – mint az esti eredményhirdetéskor Katzer Ákos főszervezőtől elhangzott – a 14 nevezővel rekord részvételt könyvelhettek el a program képzeletbeli emlékkönyvében.

Délelőtt szorgos gyermek és felnőtt kezek díszítették szalagokkal azt a majdnem tíz méteres fenyőt, melyet a Tallódi család ajánlott fel májfának, és végül valóban gyönyörű színekben pompázott. A májfát állító önkéntes tűzoltók az eseményhez méltó, egységes öltözetben érkeztek, ők két hónapja a Nemzeti Együttműködési Alap Mobilitás és alkalmazkodás kollégiumának „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022.” című pályázatán nyertek 1,2 millió forintos támogatást, amelyből egy aggregátor mellett 16 garnitúra munkavédelmi ruházatot, nadrágot, cipőt, pulóvert/kabátot és pólót vásároltak.

A tűzoltók gyakorlottan, szinte percek alatt illesztették helyére a díszes májfát, majd kezdődhettek a főzőverseny előkészületei, hiszen délután 1 órára érkezett a 14 nevező, mindannyian abban a reményben, hogy idén ők hódítják el a vándorkupát. A sütő, főző helyeken a gasztronómia széles palettáját vonultatták fel a csapatok, hiszen a menüben szerepelt – a többi között – muflon, velő, kakashere, marha, szarvas és vaddisznó is, a Nosztalgia elnevezésű formáció pedig pontosan 200 darab bányász gombócot készített el. Elcsépelt fordulat, de igaz: a három ítész, Rising Károlyné polgármester, Beck Éva és Nedermann László egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, hiszen valamennyi csapat tekintélyes mennyiségű ételt kanalazott, tálalt eléjük, így még a mezőny és a kóstolás felénél sem jártak, amikor a „mit adhatunk még?” kérdésre a zsűri férfi tagja így válaszolt: egy bővebb nadrágot. Az ízlelés, értékelés mintegy két órán át tartott: a gasztrozsűri természetesen nemcsak magát az ételt, hanem a terítést, azaz a külcsínt is górcső alá vette, s végül olyannyira szorosnak bizonyult a mezőny, hogy fél pontok döntötték el a végső rangsort. Az eredményhirdetés során különdíjban részesült a Főzősuli, harmadik helyen végeztek a Fakanálforgatók, akik zalaszentgróti gulyást, slambucot, rétest, pogácsát, uborkasalátát készítettek. A második helyezettnek járó oklevelet a Svéd szakács baráti kör vehette át, őket a csülkös káposztájuk repítette a dobogó második fokára, és egy évig őrizheti a Vándorserleget a Levin elnevezésű csapat, amelynek a sertéslábszár pörköltje és házi kenyere nyerte el összességében a zsűri részéről a legmagasabb pontszámot.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb