Megszűnik a SZÉP-kártya egyik legnépszerűbb lehetősége

2022. július 1., péntek 07:48

Július 1-jét követően már nem lehet élelmiszert vásárolni a SZÉP-kártyákkal, a február 1-től bevezetett intézkedést nem hosszabbítja meg a kormány.

A kormány február 1-től először május, majd július első napjáig vezette be az intézkedést, amely alapján engedélyezték, hogy a boltokban is lehessen SZÉP-kártyával fizetni. A szabályozás alapján az alszámlák közötti átjárhatóság az év végéig megmarad.

Bár a kereskedelem valóban jól jár azzal, hogy a Széchenyi Pihenőkártya minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni, szó sincs arról, hogy ez egy turizmusellenes lépés lenne – mondta korábban Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára. A szakember szerint a fő cél az, hogy ne vesszen el – az államra visszaszállva – a SZÉP-kártyákon lévő pénz azok számára sem, akik a koronavírus-járvány idején nem tudnak, vagy nem akarnak étterembe, szállodába menni, illetve egyéb szabadidős programon részt venni, például azért, mert tartanak a vírusfertőzéstől, s annak lehetséges következményeitől. Az MNKSZ főtitkára szerint ennél praktikusabb megoldást az összeg elköltésére nehéz lett volna találni, hiszen élelmiszerre ugyanúgy mindenkinek szüksége van.

Kevesebb