Jubileumi horgászverseny rekordokkal

2022. július 31., vasárnap 16:41

Pontosan huszadik alkalommal szervezett 24 órás horgászversenyt a Várgesztesi Horgászegyesület, a felhívásra minden eddiginél több, 16 kétszemélyes csapat nevezett, de minthogy sok jó ember kis helyen is elfér, valamennyien kitelepedhettek július 30-án 8 órakor a tó partjára.

Kicsit szorosan vagyunk, hiszen ez egy 1 hektáros tó, de még a kedvezőtlen időjárás ellenére is egyszerűen mindenki akart jönni – summázott Rieder Roland egyesületi elnök, aki már alig két órával a képzeletbeli startpisztoly eldördülését követően bízott a szép fogási eredményben, hiszen a verseny előtti napokban 250 kiló pontyot telepítettek a tóba a meglévő halállomány mellé.

A másnap reggeli eredményhirdetés során kiderült, hogy végül nemhogy teljesültek a remények, az eredmények a két évtizedes múltú verseny legjobbját is messze túlszárnyalták, s nem csupán mennyiségben, hanem halméretekben is.

A 16 csapat közül csupán négynek nem akadt a horgára semmi 24 óra alatt, a többiek összességében 173 kilónyi halat mérlegeltek. 25,8 kilóval, hét hallal végzett a harmadik helyen Ásoth Csaba és Rieder Roland, szintén hét hallal, 30 kiló 70 dekával a másodikon Pintér Zoltán és Papp Ferenc, és alaposan rávert a mezőnyre a Péter Dávid és Katzer Ákos páros, hiszen ők a 24 órás versenyhez stílszerűen 24 halat fogtak ki, amelyek összsúlya 71.15 kiló volt, így megérdemelten vehették át a legfényesebben csillogó serlegeket.

A teljesítményükben minden bizonnyal sokat nyomott a latban az a 10.7 kilós amur is, amely Péter Dávid számára a legnagyobb halért járó kupát hozta a konyhára.

A verseny során hagyományosan a Muslica Díj elnyeréséért is sokat tett a horgászok egy része, a díjat az hódíthatja el, aki az alkoholfogyasztás területén kiemelkedően teljesít a 24 óra alatt. Mint elhangzott, többen fej-fej mellett küzdöttek, de végül Pillmann Miklós érdemelte ki, akinek azonban nem állt módjában személyesen átvenni az elismerést, mivel az eredményhirdetéskor már a fáradalmait pihente ki.

Kevesebb