Szent Miklós Kr. u. 245 körül született a kis-ázsiai Patarában, gazdag szülőktől. Kisgyerekként árvaságra jutott, érsek nagybátyja felügyelete alatt egy kolostorban nőtt fel.
Maga is a papi hivatást választotta. A legenda szerint Myra érsekének halálakor isteni sugallatra Myra városába indult. Ott eközben a legidősebb püspök látomásban parancsot kapott Istentől, hogy azt válasszák meg érseknek, aki a következő hajnalon legelsőként megy a templomba imádkozni. Ez az ember Miklós volt. Így került csodás körülmények között a myrai érseki székbe. Több mint fél évszázadon át vezette a város keresztényeit az akkor még igencsak pogány világban. Vagyonát a szegények és árvák megsegítésére fordította, így már életében szentként tisztelték. Noel Baba, azaz Ajándékozó Apa néven nevezték. 342. december 6-án halt meg, ezért máig ezen a napon emlékezünk rá.
A hiedelem szerint egy elszegényedett patarai nemesember szörnyű dologra határozta el magát: áruba akarta bocsátani lányai ártatlanságát, hogy pénzre tegyen szert. Az ifjú Szent Miklós, értesülvén a készülő bűnről, három egymást követő éjjelen egy-egy erszény aranyat dobott be a nemes ablakán, hogy a lányok tisztességesen férjhez mehessenek. Az apa nagyon szerette volna megtudni, ki volt a jótevő. Amikor Szent Miklós harmadjára is visszatért, kileste, utána futott, és lábaihoz borulva köszönte meg neki az ajándékot, másnaptól pedig hálás szívvel, széltében-hosszában mesélte a történteket. Szent Miklós híre csakhamar messze földön elterjedt. Erre a tettre emlékezve ajándékozzák meg december 6. előestéjén a gyerekeket a keresztény országokban. Az ajándékozás módja, ideje, az ajándékozó személye sokat változott az évszázadok során. Az ünnephez köthető szokások országonként ma is eltérőek.
Egyes források szerint már az ókorban is voltak olyanok, akik Szent Miklósra emlékezve december 6-án megajándékozták egymást. Más források arról tanúskodnak, hogy francia apácák ajándékoztak először ezen a napon, a 11. században. A szokás a 16. században terjedt el széles körben Európában, különböző változatokban. Magyarországon a 19. század közepe óta ajándékoztak, kezdetben a polgárság körében.
A magyar gyerekeket a Mikulás vagy a Télapó ajándékozza meg december 6. előestéjén. A gondosan kipucolt cipők az ablakban várják, mert azon át közlekedik, nem pedig a kéményben, mint az angolszász világban. A Télapó kísérője a krampusz, aki ijesztgeti a rossz gyerekeket, virgácsot ad nekik. A Mikulás puttonyában vagy zsákjában mindig is édességek, gyümölcsfélék, esetleg kisebb játékszerek és könyvek lapultak. De akármi volt is, a 20. században már semmiképp nem hiányozhatott az öntőformával készített csokoládé Mikulás. És ahogy gazdagodott a polgárság, nőtt a kereslet és a vásárlóerő, úgy bővült az édességválaszték.
A csokimikulásokat Magyarországon elsősorban a Stühmer, Stollwerck, Gerbeaud, Meinl, Dreher csokoládégyárak állították elő nagyobb mennyiségben az édesipar szempontjából igen jelentős napra.