Karácsonyi hangulat a faluban

2017. december 4., hétfő 09:07

Megtelt a katolikus templom Várgesztesen vasárnap délután, a Német Kultúregyesület adventi koncertjére. Az eseményt Pillmann József, a nemzetiségi önkormányzat elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent vendégeket, a műsor során pedig Hartdégen Sándorné egyesületi elnök szólt a fellépőkről, aki az esemény háziasszonyaként bemutatta az együtteseket, csoportokat.

A hangversenyt Kiss József énekkel kísért orgonajátéka nyitotta, majd a várgesztesi zeneiskola növendékei léptek a pódiumra Sági Richárd karnagy vezetésével. Kemény Ilona tanárnő a helyi diákok kórusát kísérte gitárjával, ezt pedig a „profi” dalosok követték.

Elsőként az öt éve alakult Városlődi Heimatklang Dalkör lépett színre, mellettük a Szent Mihály Kvartett, Soroksári Vegyeskórus, végül a Német Kultúregyesület Dalköre szerzett örömet a közönségnek, de ezzel még nem ért véget a délutáni program, hiszen a koncertet követően a községháza előtt Rising Károlyné köszöntötte a település lakóit és vendégeit.

- Éppen egy évvel ezelőtt együtt álltunk kicsi falunk közös nagy adventi koszorújánál. Még fülünkben vannak a templomban hallott muzsika és énekszó dallamai. Valamennyi szereplőnek ezúton is megköszönöm, hogy az elmélyültséghez idén is hozzájárultak. Az új fellépőknek pedig hálával tartozunk, mert szabadidejüket Várgesztesen töltik – fogalmazott a falu első embere, aki így folytatta: Egy hónapunk van arra, hogy ki-ki összegezze magában mit ért el saját és családja életében egy év alatt, illetve milyen örömmel tud karácsonyfa mellett állni.

- Jó egészséget kívánok mindenkinek és azt, hogy az ünnepeket ne a végtelen vásárlás, tolongás, kapkodás előzze meg, hanem a békés ráhangolódás. A karácsony akkor lesz áldott, boldogsággal telt, ha azt az advent, az eljövetel csendjében megteremtjük családunknak és magunknak! Jó tulajdonságaink megerősítésével kívánok mindenkinek bizseregtető várakozást és kellemes ünnepeket – mondta a polgármester.

Várgesztesen is felgyulladt az adventi koszorú első gyertyája, a hideg ellen pedig forró tea és forralt bor védte a jelenlévőket.

Kevesebb