Christkindl találkozó

2017. december 12., kedd 06:53

Két évvel ezelőtt határozta el a Német Nemzetiségi Önkormányzat Várgesztes, hogy feleleveníti a faluban a Christkindl népszokását, amelyre meghívja a térségi települések nemzetiségi együtteseit is, így, immár harmadik alkalommal rendezték meg szombaton a találkozót.

Hagyomány, hogy december 24-én, szenteste az iskoláskorú gyerekek házról-házra járva német nyelven adják elő Jézus születésének történetét verses, énekes formában. A Christkindl, az angyalok, Mihály, Gábriel, Szűz Mária és Szent József korhű ruházatban járják ezen a napon a falut és kérnek bebocsáttatást, hogy előadják műsorukat.

Az idén a helyi óvodások és iskolások mellett Vértessomlóról, Gántról, Tarjánból és Újbarokról is érkeztek fiatalok, hogy a bemutassák produkcióikat, s nem csalódott a közönség, hiszen a csoportok igazolták, hogy bár a népszokás gyökerei ugyanonnan erednek, valamennyi betlehemező előadása különbözött a másikétól, ugyanakkor mindannyian szívmelengető örömet szereztek egymásnak és a jelenlévő érdeklődőknek.

Kevesebb