A hősökre és áldozatokra emlékeztek

2018. március 16., péntek 08:58

Március 15-e az a nap, amelyen minden magyar – éljen bárhol a világon – büszkén tűzi szíve fölé a nemzeti színű kokárdát. Ez a kokárda egy jelkép, mert a márciusi ifjak is magukon hordták, amikor példaértékű cselekedetet hajtottak végre. Nem félve a megtorlástól szembe szálltak az elnyomó hatalommal, és a tiszta szavak erejével indultak harcba – ezekkel a gondolatokkal kezdte emlékező beszédét nemzeti ünnepünkön Almási István települési képviselő a kertjében felállított kopjafánál.

Immár ötödik alkalommal gyűltek össze itt a falu lakói, köztük Rising Károlyné polgármester, hogy együtt emlékezzenek és róják le kegyeletüket a 170 évvel ezelőtt kezdődött események hősei és áldozatai előtt.

- A márciusi ifjak által kihirdetett 12 pont előtt a következő áll: Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Ma, itt 2018-ban Magyarországon is ezt szeretnénk. Legyen béke, szabadság és egyetértés – fogalmazott Almási István, majd Pillmann Hunor szavalatát követően a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait a kopjafa talapzatánál.

Kevesebb