Ki lakik a pajtában?

2018. május 28., hétfő 06:55

Már az első szám alatt érezhető volt, hogy megfogta a gyerekeket Horváth Sándor előadó vasárnap a Faluházban, hiszen szinte együtt lélegeztek, izgultak vele azon az interaktív, játékos előadáson, amin azt is megtudhatták, hogy Ki lakik a pajtában?

Az egerek és a macska meséjének újszerű feldolgozása során az apróságok sok új hangszerrel ismerkedhettek meg, amiket maguk is kipróbálhattak, nem utolsó sorban pedig együtt élhették át a történet fordulatait.

Ezzel a programmal azonban még nincsen vége a gyermeknapi rendezvényeknek, hiszen kedden délután akadályversenyt rendez az önkormányzat, amelynek tagjai a korábbi évekhez hasonlóan színes feladatokkal, meglepetésekkel, kihívásokkal és remek szórakozással várják 14.30-kor a Faluházban Gesztes legfiatalabb lakóit.

Kevesebb