24 órás horgászverseny

2018. July 29., Sunday 16:01

A jó másfélórás záport, majd felhős időt követően szombat délutánra kisütött a nap, és az éjszaka is kellemes volt, így nem lehetett panasza a hagyományos, 24 órás verseny résztvevőinek, amelyre 14 csapat nevezett idén.

Már megtörtént a haltelepítés a helyi tóba, így kapásra sem lehetett panasz, közel egy mázsa hal akadt a horgokra, bár az indulók jó részének ritkán mozdult meg a kapásjelzője, a vasárnap reggeli mérlegeléskor kiderült, jól teljesítettek a csapatok.

A versenykiírás szerint minden kifogott hal grammja egy pontot ért, míg darabonként 10 pontot kaptak a horgászok, így a taktikának is komoly szerepe volt a végső sorrend kialakulásában.

A vasárnap reggeli eredményhirdetésnél Pillmann Imre egyesületi elnök adta át a jutalmat a 18.100 pontot szerző, Kluber Dániel-Dodonka Zoltán alkotta együttesnek, míg a képzeletbeli dobogó második fokára Korali József és Sramkó Bendegúz (16.120 pont), a harmadikra pedig Schäffer Ervin és Pintér Zoltán (14.960 pont) állhatott.

Kevesebb