Lakossági akaratot valósított meg tavaly az önkormányzat, amikor a helyi hagyományőrzőkkel együttműködve sikerült egy csillét a legtovább működtetett márkushegyi bányából megszerezni. Ennek felhasználásával készült az az emlékhely, ahol második alkalommal gyűltek össze a falu lakói vasárnap bányásznapi ünnepségükre.
Az ünnepség szónokaként Rising Károlyné polgármester többek között arról szólt, hogy mélységes tisztelet jár azoknak, akik valaha naponta a mélybe szálltak a recsegő-csattogó kasban, hogy az otthon melegét, az ipar hátterét biztosító barnaszenet kitermeljék és sok-sok család megélhetését biztosítsák.
- Apukámat többször faggattam, hogy mondja el fél-e amikor a mélybe száll? A válasz vagy kitérő volt, vagy azt mondta: „nem gondolhatok a munkámra félelemmel, nem vonhatom el a figyelmemet ilyenre. Persze, mindig abban reménykedek, hogy a lejárt sikt után valamennyien épen hazaérünk családunkhoz.” Ha a bányáról beszélt, mindig többesszámot használt, mert az egymásra utaltság, a bizalom és közös munka esetén így természetes. Mély nyomot hagyott bennem, amikor a faszerkezetek, ácsolatok azon tulajdonságáról szólt, miként jelzi a veszélyt, milyen hang felismerését tanították meg egymásnak a bányászok – fogalmazott a falu első embere, aki így fejezte be emlékezését: Az önkormányzat azzal fejezi ki tiszteletét egy kihalt szakma képviselői előtt, hogy az emlékhely közös létesítése, a kiállítás megvalósítása mellett az iskolásokat a nyugdíjas bányászok kíséretében évente a környék bányamúzeumban szállítja a falubusszal. Kérem, hogy tisztelettel gondoljunk valamennyi bányászra és azokra a bányász feleségekre, akik az otthoni hátteret biztosították. Én naponta megteszem.
Az ünnepi gondolatokat követően a hagyományőrzők helyezték el koszorújukat az emlékhely talapzatánál.
Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!