Hírek

Népszerű cikkek

A bányásztársaikra emlékeztek Vértessomlón

2016. szeptember 5., hétfő 19:00

A hősi múltra és elődeikre is emlékeztek vasárnap a vértessomlói és várgesztesi nyugdíjas bányászok ünnepségén, ahol elsőként Egervári Péterné házigazda köszöntötte a jelenlévőket. Vértessomlón és a környező településeken letelepített német nemzetiségű lakosság már az ezerhétszázas évek közepén elkezdte a szénvagyon feltárását, s az azóta eltelt mintegy kétszázhatvan év során a szakma somlói és gesztesi családok generációinak nyújtott biztos megélhetést, akik Tatabánya és Oroszlány bányáiban, illetve a helyi külfejtésen dolgoztak.

Az ünnepségen, amelyen részt vett Pfiszterer Zsuzsanna és Hartdégen József, Somló két díszpolgára is, Imeli János emlékeztetett arra, hogy míg a fénykorban Tatabányán 20 ezer, Oroszlányban 11 ezer embernek adott kenyeret a szakma, mára megszűnt hazánkban létezni a bányászat, amit nem is oktatnak már sehol.

Az ünnep szónoka szólt az 1919-ben, szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűzről is, amely áldozatainak emlékére 66. alkalommal rendezik meg idén a Bányásznapot.

Az eseményen – a hagyományoknak megfelelően – jubileumi emléklapot és bányászkorsót vehetett át 70 éves szakszervezeti tagságának elismeréséül Schaffer Antal (Várgesztes) és Krüpl György. 60 éve tagja a közösségnek Matajsz József, Wohl Jánosné és Krüpl János, 50 éve Molnár István (Várgesztes), Dodonka László, Kesztler Mátyás, Krüpl Ferencné és Tóth István.

Az ünnepi aktust követően a délután további részében fehér asztal mellett idézték fel a széncsaták emlékeit a bányásznyugdíjasok.

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek