Hírek

Népszerű cikkek

Élt bennük az eskühöz való hűség és a hazaszeretet

2017. január 14., szombat 20:00

Ötödik alkalommal emlékeztek a térség polgármesterei, közéleti és társadalmi személyiségei a II. világháborúban elesettek emléke előtt szombat délelőtt Vérteskozma mellett.

Kocsis Mihály, az emlékművet 2013-ban felállító Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság az erdőkezelés és az épített környezet megóvása mellett több olyan új emlékhelyet hozott létre, amelyek méltók az utókor tiszteletére.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy azok a fiatal huszárok, akik itt adták az életüket, azért haltak meg, mert élt bennük az eskühöz való hűség és a hazaszeretet. Hozzátette: aki szereti a hazáját ma, az Európa, az európai béke érdekében megvédi határait és biztosítani igyekszik az ország szuverenitásának maradékát.

Az esemény befejezéseként a környező települések polgármesterei, a civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el koszorúikat az emlékhely talapzatánál.

A térségből Rising Károlyné Várgesztes, valamint Igó István Vértessomló első embere tisztelgett az áldozatok emléke előtt.

Heves harcok színtere volt 1945. első hónapjaiban a Vértes hegység. Január végén indult meg a Dunántúlon nagy német páncélos erőkkel a Budapest felmentését célzó támadás. A huszár hadosztály, amelynek fegyvernemként ez volt az utolsó nagy csatája, az ellenség kemény ellenállását megtörve Kőhányás pusztát közelharcban foglalta el. Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekező oroszokat lépésről lépésre visszaszorítani. A huszáralakulat lovasai két hónapon keresztül tartották a vonalat, ám a túlerőben lévő szovjetek előrenyomulását nem tudták végül megakadályozni. Mindössze tizenhárman élték túl a harcokat, és érték el a magyar támaszpontot.

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek