Hírek

Népszerű cikkek

Emlékszel? Emlékezz!

2017. május 21., vasárnap 13:22

Megilletődöttem, mégis határtalan örömmel és izgalommal találkoztak szombaton délután mindazok, akik éppen fél évszázaddal ezelőtt ballagtak el végzős diákként a vértessomlói általános iskolában. Igazi időutazás részesei voltak, hiszen az azóta eltelt ötven évben sok-sok minden történt velük, sikeres, kevésbé sikeres életutat tudhatnak maguk mögött.

Huszonkilencen jártak az 1966/67-es nyolcadik osztályos évfolyamba. Valamennyien 1952-53-ban születtek, annak idején ők voltak a „Ratkó korszak” gyermekei.

Az osztálytalálkozón ott volt Pfiszterer Jánosné, aki elő három osztályban volt a tanító, és Schilling Beatrix, aki a 8. osztályban volt az osztályfőnök.

Mint azt Hartdégenné Rieder Éva - aki a jelenlegi intézményt igazgatja – elmondta, hét évig a mai művelődési ház kistermében lévő osztályterembe jártak, majd ikertestvérével kiharcolták édesapjuktól, Rieder Antaltól, hogy legalább egy évig, az Ady Endre utcai „nagy iskolába” (ma Teleház) járhasson az osztály. A negyedeik évfolyam után a 21 somlói tanulóhoz 8 várgesztesi csatlakozott.

Az egykori alma mater diákjait Hartdégen József, volt polgármester köszöntötte elsőként, aki maga is tagja volt a csapatnak. Közülük heten szereztek diplomát, a többiek szakmát választottak, ma már szinte mindenki nyugdíjas. Schilling Beatrix olvasta fel a naplóból a névsort, hogy minden jelenlévő beszámolhasson életének alakulásáról, szakmai előmeneteléről, családjáról, gyermekeiről, unokáiról.

Végül négy mécsest gyújtottak meg, emlékezve azokra, akik nem érhették meg a ballagás 50 éves jubileumát.

Osztálynévsor: Dénes Matild, Dodonka Márta, Eigner Eszter, Frész József, Hartdégen József, Kámán Imre †, Keindl János, Keindl Károly, Klúber Júlianna, Králl Erzsébet, Krüpl Béla †, Krüpl Károly, Krüpl László, Linczmayer Antal, Linczmayer Ferenc, Ménesi József, Pfiszterer Gizella, Pfiszterer Mária, Pillmann Ignác, Pillmann Imre, Richter Béla †, Rieder Edina, Rieder Éva, Rigó János, Rizing István, Seres Attila, Tóth István †, Weltz Borbála, Zipperer Hilda.

április

22 Tavaszi gyerekprogram

  • Időpont: hétfő 13:00
  • Helyszín: Keltike Ház mögötti udvar
május

4 Főzőverseny

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

8 Gombász előadás

  • Időpont: szerda 17:00
  • Helyszín: Keltike Ház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek