Hírek

Népszerű cikkek

Hagyományteremtő Bányásznap Várgesztesen

2017. szeptember 4., hétfő 08:12

Százhuszonegy várgesztesi dolgozott az elmúlt évtizedekben a környék bányáiban, ezért is fordultak az egykori bányászok és a helyi hagyományőrzők az önkormányzathoz, hogy létesüljön emlékhely a szakmakultúra tiszteletére.

Vasárnap délelőtt a szentmisét követően vonultak a falu lakói a községháza elé, ahol Rising Károlyné köszöntötte a megjelenteket, köztük Forisek Istvánt, a Vértesi Erőmű törzskari igazgatóját.

Mint azt a polgármester elmondta, több havi kutatás, és nemleges válasz után sikerült egy csillét a legtovább működtetett márkushegyi bányából megszerezni, amit a Vértesi Erőmű Zrt-től ajándékba kapott az önkormányzat.

Várgesztes egy apró zsákfalu, amely minimális munkahellyel rendelkezett évszázadok óta. A földterület szerény körülményeket biztosított az itt élő családoknak. Az 1920-as években négyen vállaltak időszakosan segédmunkát a Környebányán lévő bányában, majd a második világháborút követően elsősorban az oroszlányi, majd a tatabányai, sikvölgyi, illetve móri bányákban adódott munkalehetőség. Bizonyítékul szolgálnak erre azok a fiókokban őrzött bizonyítványok, amelyeket télen már a Faluházban létrehozott bányászati kiállításon szeretnének bemutatni bányász egyenruhákkal és eszközökkel együtt.

- A bányászati emlékhely kialakításával az a közös célunk, hogy emlékeztesse a fiatalabb generációkat arra, őseik milyen elszántsággal, szorgalommal szálltak a kasba nap, mint nap a „Jó szerencsét” köszöntéssel – fogalmazott a település vezetője.

Az ünnepi gondolatokat követően leleplezték az emlékhelyet, amit Bedy Sándor plébános áldott meg.

Az eseményt a Német Kultúregyesület Dalköre és Szolga Róbert képviselő verse tette emlékezetesebbé.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

22 Tavaszi gyerekprogram

  • Időpont: hétfő 13:00
  • Helyszín: Keltike Ház mögötti udvar
május

4 Főzőverseny

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

8 Gombász előadás

  • Időpont: szerda 17:00
  • Helyszín: Keltike Ház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek