Hírek

Népszerű cikkek

Lovagi Játékok

2017. szeptember 10., vasárnap 13:32

Színvonalas, érdekes, pörgős programok várták szombaton Várgesztesen az érdeklődőket, így nem csoda, hogy közel másfél ezren választották kikapcsolódásnak a kilencedik alkalommal megrendezett Lovagi Játékokat.

A várréten XVI. századi fegyverek bemutatójával vette kezdetét délelőtt az esemény, majd gólyalábas „lovagok” harca folytatta a sort.

Délben Rising Károlyné polgármester köszöntötte a helybéli, Oroszlányból, Környéről, Vértessomlóról, és a messzebbről érkezőket, akik között ott volt Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Igó István Vértessomló első embere és Németh Gábor oroszlányi alpolgármester is.

Az üdvözlő gondolatokat követően a Fresco Bello csoport szenzációs zászlódobálós produkciója ragadtatta tapsra a nézőket, majd a Gyulaffy László hagyományőrző bandérium katonái és a Gölbasi Vitézei Egyesület harcosai idézték fel a csatákat. A délután folyamán több alkalommal dörögtek a fegyverek, a nézők szurkolhattak a párbajok résztvevőinek és az elrabolt asszonyok, gyermekek megmenekülésének, miközben a várréten felállított sátrakban a folyamatosan érkező vendégek megismerkedhettek a korabeli berendezési tárgyakkal, ételekkel, fegyverekkel és felszerelésekkel, a mesterségek standjain pedig hajdanvolt kézműves technikákat mutattak be. A gyermekek legnagyobb élménye azonban minden bizonnyal a „zoknicsatás” vártámadás maradt.

A kísérőprogramok között bábszínház, íjászat, kocsikázás, ólomöntés, kalandpálya és kézműves vásár várta többek között a IX. Várgesztesi Lovagi Játékok látogatóit.

Kedves szervezők! Kedves segítők!

A IX. Várgesztesi Lovagi Játékok lakossági közmegelégedettséggel, sikeresen zárult. Ezúton is szeretném megköszönni mindenki segítő támogatását!

Rising Károlyné polgármester

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

22 Tavaszi gyerekprogram

  • Időpont: hétfő 13:00
  • Helyszín: Keltike Ház mögötti udvar
május

4 Főzőverseny

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

8 Gombász előadás

  • Időpont: szerda 17:00
  • Helyszín: Keltike Ház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek