Hírek

Népszerű cikkek

Csengőnap

2018. június 17., vasárnap 18:27

Immár 24. alkalommal rendezték meg Várgesztesen a Csengőnapot szombaton, emlékezve a németek 274 évvel ezelőtti betelepítésére, akik annak idején lovas kocsival, csengőszóval érkeztek a településre.

Már délelőtt megkezdődött a programsorozat, amikor elsősorban a falu legkisebb lakóinak kedveztek a szervezők. Kézműves foglalkozás, labirintusház fogadta őket többek között, és megtekinthették a Minimanó Színház előadását is a konferenciateremben.

Koradélután a szabadban hal és vadételek rotyogtak a kondérokban, miközben Rising Károlyné polgármester és Pillmann József, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a sportcsarnok közönségét, akik között ott volt Igó István, a szomszédos Vértessomló településvezetője is.

Hagyomány, hogy a Csengőnapon köszöntik Gesztes ballagó óvodásait, az elmúlt évben született apróságok családjait és azokat a negyedikes diákokat, akik jövőre már a vértessomlói iskola tanulói lesznek. A nyolcadik osztályosok ajándéka hagyományosan egy-egy biblia, s 2011-től egy-egy aranyozott Várgesztes kitűző, melyet Pillmann József elnök nyújtott át a Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében. A Várgesztesért Közalapítvány azt a fiatalt ajándékozta meg, aki az elmút évben sikeresen nyelvvizsgázott, de elismerték azok munkáját is, akik sokat tettek a rendezvények sikeres lebonyolításáért, így állhattak a közönség elé a kulturális, hagyományőrző csoportok vezetői is.

A folytatásban igen változatos műsor szórakoztatta a jelenlévőket. A sort a Dallam Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara nyitotta, majd a nemzetiségi óvoda és iskola apróságai léptek a közönség elé. Nagy sikere volt a Hébé művészeti iskola és a hastáncosok produkciójának, az ifjúsági táncosoknak, a Német Kultúregyesület dalkörének, s nem utolsó sorban a felnőtt táncosok fellépésének.

A 24. Csengőnapot bál zárta szombaton.

Ballagó óvodások, akik átvették a „Tüte”-t, ami német nyelvterületen az óvodából iskolába kerülő gyermekek ajándéka. Tartalma tanszerek és édességek: Cseke Árpád, Eigner Erika, Hernek Gergő, Metláger Péter és Nyeste Richárd.

Ötödikes lesz és Vértessomlón folytatja általános iskolai tanulmányait: Kemény Veronika és Kluber Hanna. Ők könyvet vehettek át a polgármestertől.

Az előző Csengőnap óta 4 gyermek született Várgesztesen: Pillmann Sofia Kiara, Metzger Palmira Zia, Sugár László, Hartdégen Ábel.

Azok a várgesztesi gyerekek, akik ebben az évben fejezték be a 8. osztályt, Bibliát vehettek át a polgármestertől és Várgesztes címert tartalmazó kitűzőt Pillmann Józseftől: Bátki Tibor, Busz Boglárka, Eck Máté, Marx Péter István, Papp Csenge.

A Várgesztesért Közalapítvány Kuratóriumi elnöke, Kluber János Bátki Viktória részére eredményes nyelvvizsgája alkalmából pénzjutalmat adott át.

Két hölgy kapott a köszönő szavak mellett virágot, mert ők azok, akik valamennyi tervezett és váratlan helyzet kapcsán segítenek, mozgósítanak és aktívan közreműködnek a szervezésekben: Vörös Sándorné Marika (Hagyományőrzők vezetője), Kluberné Hajdú Ingrid.

Rising Károlyné az önkormányzat nevében gratulált Hernádi Józsefnek, aki 30 évig aktív játékosa volt a várgesztesi focicsapatnak.

A Csengőnap képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek