Mint minden évben, a vasárnapi szentmisét követően is a Német Kultúregyesület dalköre nyitotta azt a kegyeletteljes eseményt, amely során arra emlékeztek a település lakói, hogy orosz katonák érkeztek 1945. január 6-án a faluba, akik összeszedték a 15-55 év között férfiakat.

Ahogyan akkor mondták, háromnapos „malenkij robot”-ra, azaz kényszermunkára viszik őket. Az három napból aztán hetek, hónapok lettek, hiszen útjuk első állomásaként Bajára gyalogoltak tizenkét nap alatt, majd vonatra rakták az ember-transzportot és Temesvárra hurcolták, így kiváltva a hadifoglyokat.

A világháborús emlékműnél Rising Károlyné idézte fel az eseményeket: Emlékezni jöttünk azokra az ártatlan civilekre, akiket a II. világháború borzalmai mellett származásuk miatt kényszermunkára elhurcoltak Várgesztesről. A szerény, dolgos falusiakat éppen eléggé megterhelte a háború, a Vértesben hónapokig álló front és a kapcsolódó fosztogatások. Munkára rendelés korábban is történt a teljhatalommal rendelkező oroszok részéről, amikor például a Malom útba beszorult tankot kellett kézi szerszámokkal kiszabadítani. 5-6 férfit érintettek ezek az elrendelések, s bár fáradtan, de mindig hazaérkeztek.

- 1945. január 6-án, a kemény téli napon azonban súlyosabb volt a verdikt. Az elrendelés szerszámokat és 3 napi élelmet írt elő. Sorra érkeztek a 16-55 év közötti férfiak, fiatal legények ide, a jelenlegi buszmegállóhoz. A faluban a nőkön kívül csak a gyermekek és az idős, sokszor beteg férfiak maradtak. A bevagonírozás, a mostoha utazás, a rossz körülmények emberhez méltatlanok voltak. Néhányan magyar földön haltak meg, de temetési helyük bizonytalan. A 61 elhurcolt közül 23 fő vagy idegenben halt meg, vagy a háború és kényszermunka következtében lett annyira beteg, hogy hazatérte után veszítette el a családja. Nem volt könnyű az itthon maradottak élete sem. Az önellátásra berendezkedett várgesztesi családokban a gyermekek nevelése mellett szántottak, vethettek, arattak annak reményében, hogy újra együtt lehet a család. Minden gesztesi család érintett volt a kényszermunka miatt. További lelki terhet jelentett, hogy nem beszélhettek a történtekről. Ma már beszélhetünk róla, sőt kell is, mert el kell ítélnünk minden esztelen, embertelen döntést, az utókor feladata pedig a megemlékezés és főhajtás hősi halottaink emlékművénél – fogalmazott a polgármester.

Pillmann József, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke arról szólt, hogy az elhurcoltaknak milyen megpróbáltatásokat kellett kiállniuk a Bajáig tartó gyalogos úton, s emlékeztetett arra, hogy 2017 novemberében a faluházban vetítették le a Valahol a Duna mentén című filmet, amely ezekről férfiakról, s azok családjairól szólt dokumentarista hitelességgel.

Pillmann József, aki az első világégés során elhunyt 12 helyi áldozatra is felhívta a figyelmet József Attila versrészletével zárta emlékező beszédét:

A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Az áldozatok előtti tisztelgésen az önkormányzatok és a gesztesi hagyományőrzők helyezték el a kegyelet koszorúit az emlékmű talapzatánál.