Hírek

Népszerű cikkek

Meglepték az édesanyákat

2019. május 10., péntek 20:44

Hagyomány az óvoda Anyák napi ünnepségén, hogy valami meglepetéssel várják az ünnepelteket az apróságok és gondozóik, és nem volt ez másképpen péntek délután sem.

De míg az eddigiek során versek, dalok voltak az ajándékkosárban, addig most igencsak meglepődtek a meghívottak, amikor Pillmann Katalin intézményvezető csak a kicsiket és a nagyszülőket engedte be a faluház konferenciatermébe, majd szájakat, orrokat, szemeket és homlokokat ábrázoló fotókat helyezett el az asztalokon. Ezekből kellett kinek-kinek kiválasztania csemetéjének jellegzetességeit, s összerakni a teljes képet.

Miután ezzel végeztek az anyukák, még egy próbatétel várta őket a teremben, ahol csak kezek látszottak ki a takaró alól, s ezek alapján kellett ismét jól választani.

Természetesen nem maradtak el a kedveskedő versek, mondókák és dalok sem, aztán elérkezett a pillanat, amikor a gyerekek ajándékokkal léptek az anyukákhoz, nagyikhoz, akik közül többeknek szüksége volt zsebkendőjére, hogy letörölje az elérzékenyülés könnyeit.

Az Anyák napja képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

22 Tavaszi gyerekprogram

  • Időpont: hétfő 13:00
  • Helyszín: Keltike Ház mögötti udvar
május

4 Főzőverseny

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

8 Gombász előadás

  • Időpont: szerda 17:00
  • Helyszín: Keltike Ház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek