Hírek

Népszerű cikkek

Emlékezők a kopjafánál

2021. március 16., kedd 18:58

Az önkormányzat nevében Rising Károlyné polgármester és a Hagyományőrzők elnöke, Vörös Sándorné a biztonsági előírások szigorú betartása mellett helyezte el nemzeti ünnepünkön a kegyelet koszorúját a kopjafánál.

Mint az emlékezetes, 173 évvel ezelőtt Petőfi 8 óra körül a Pilvax-kávéházba ment március 15-én, hogy társaival találkozzon. Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen indultak el az előzetes megállapodás szerint először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, félbeszakították az egyetemi előadásokat. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely nőttön nőtt.

Délelőtt a tömeg Landerer és Heckenast könyvnyomdájához vonult a Hatvani utcába. A nyomdatulajdonost a kikiáltott tizenkét pontú program és Petőfi költeményének cenzúra nélküli kinyomatására szólították fel, ellenállásának esetén az el nem kerülhető kényszerítést helyezvén kilátásba. Míg a nyomtatás tartott, Petőfi, Jókai, Vasvári, Egressy és Irányi beszédet intéztek a néphez.

Délután kiszabadították Táncsicsot, a nép önkezeivel vontatta át kocsiját Budáról a Nemzeti Színház teréig – így kezdődött a forradalom, aminek üzenetei és tanulságai máig hatnak, s ami meghatározó eseménnyé vált nemzeti ünnepeink sorában.

április

22 Tavaszi gyerekprogram

  • Időpont: hétfő 13:00
  • Helyszín: Keltike Ház mögötti udvar
május

4 Főzőverseny

  • Időpont: szombat 13:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

8 Gombász előadás

  • Időpont: szerda 17:00
  • Helyszín: Keltike Ház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek