Hírek

Népszerű cikkek

Zarándoklat a Mária kegyhelyhez

2021. július 26., hétfő 08:41

Harangszóval üdvözölték vasárnap délután a Vértessomlóról, Oroszlányból, Környéről, Tarjánból és még több településről érkező zarándokokat a gesztesi templomnál.

Innen indult a menet a várrét felé vezető út mentén megbújó Mária kegyhelyhez, aminek eredetéről a helyiek sem sokat tudnak. Az biztos, hogy azt jóval a második világháború előtt építették a meredek domboldalon lévő kis sziklabarlangban, ahová 1921-ben fehérlovas szekér vitte fel Szűz Mária szobrát. Vasárnaponként a litániát követően odajártak a falu lakói elmélkedni egészen az ötvenes évekig, amikor is ismeretlenek feldúlták a területet.

Hartdégen Ignác 2002-ben határozta el, hogy helyrehozza a rombolás nyomait, s a kegyhelyen a Lurdes-i Szent Bernadett szobrát helyezte el, és földbevájta azt a 116 lépcsőt, melyek a barlanghoz vezetnek. Azóta a várgesztesieknek köszönhetően mindig gondozott, rendezett terület várja a zarándokokat, turistákat, s a helyrehozatal emlékére minden év júliusában ide zarándokol a falu hívő közössége.

A kegyhelynél Visnyei László plébános mondott hálaadó imát, aki szólt arról is, hogy nevezetes alkalomból érkeztek Szűz Mária kegyhelyéhez. - Öröm a szívnek, hogy el tudtunk ide jönni imádkozni. Ezt az örömöt visszük haza, közvetítjük az embereknek a Szűz Anya örömét, azt az örömöt, hogy jó volt együtt imádkozni, közösen énekelni – fogalmazott.

A közös elmélkedést a település német kultúregyesületének dalköre, Kiss József diakónus és Marx Péter István trombitajátéka tette emlékezetesebbé.

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek