A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2023/2024-es tanévre.
A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:
- a) számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével;
- b) tanévenként - számla alapján, személyenként legfeljebb 25 000 forint értékben - ruházkodási segéllyel;
- c) tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
- d) az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatással:
- da) 3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap,
- db) 3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap,
- dc) 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap,
- dd) 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 forint/hónap összegben;
- e) kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendvédelmi technikumban.
A pályázatot 2023. június 30-ig kell a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének címezve kell megküldeni. Borítékon illetve a pályázathoz mellékelt átiratban fel kell tüntetni, hogy a benyújtott iratanyag „pályázat a cigány származású fiatalok rendőrré válásának ösztönzésére”.