Mária szeretetéért fohászkodtak

2023. July 17., Monday 13:48

Több mint százan keresték fel július 16-án Várgesztesen a Mária kegyhelyet, amely szinte észrevétlenül húzódik meg a nagyrét felé vezető út mellett. A Várgesztesi Római Katolikus Egyházközség Képviselő Testülete invitálására a környékbeli településekről, Vértessomlóról, Környéről is érkeztek, gyülekeztek a várgesztesi templom előtt, majd a kegyhelyhez imádkozva, énekelve zarándokoltak el, hogy közösen köszöntsék Szűz Máriát.

Az első kegyhelyet a második világháború előtt építették a várgesztesi hívek a meredek domboldalon lévő kis sziklabarlangban, ahová 1921-ben fehérlovas-hintó vitte fel Szűz Mária szobrát a Mészáros-hegy oldalában kialakított barlangszerű helyre, a község lakói azóta őrzik Mária tiszteletét. Vasárnaponként a litániát követően odajártak elmélkedni egészen az ötvenes évekig, amikor ismeretlenek feldúlták a területet. Hartdégen Ignác és neje 2002-ben határozta el, hogy eltüntetik a rombolás nyomait, s a kegyhelyen a Lourdes-i Szent Bernadett szobrát helyezik el. A meredek hegyoldalon 2002. július 14-ére lépcsőt is kialakítottak, s a barlang bejáratát ráccsal látták el. Azóta a várgesztesieknek köszönhetően mindig gondozott, rendezett terület várja a zarándokokat, turistákat, s a helyrehozatal emlékére minden évben a július 14-ét követő vasárnapon ide zarándokol a falu hívő közössége.

Az elmúlt évek során a kis falu közössége tovább folytatta a szépítő, megújító munkát, ezzel tisztelegve és megőrizve őseik hagyományát. Két éve a Várgesztesért Közalapítvány gondoskodott a Mária szoborhoz vezető két évtizedes, 110 fokos lépcsősor cseréjéről, a fém rögzítő elemek sziklába fúrásáról.

A kegyhelyet és környékét ezúttal is szorgos asszonykezek öltöztették virágokkal csodálatos ünnepi díszbe, méltó környezetet teremtve a segítő Szűz Mária köszöntéséhez.

A hely varázsáról szólt litániájában Szakács Péter plébános, kiemelve, hogy a kegyhelynél nincsenek külső zavaró tényezők, nyugodtan elmélyedhetünk, imádkozhatunk a Szűzanyához, kérhetünk és köszönhetünk.

„Velem voltál jó Szűzanyám, Fájdalomban vigasztaltál, Átkaroltál, rám hajoltál. Éjjel-nappal erőt adtál. Te voltál a menedékem, Fájdalomban segítségem, Szent Fiadat kérted szépen, adja vissza egészségem...” a kegyhely imáját követően a Német Kultúregyesület Dalköre előadásában, Dr. Kiss József diakónus és Hartdégen Attila harmonika kíséretében csendültek fel egyházi énekek Mária köszöntésére.

Az egyházközség képviselő testülete ezúton mond köszönetet mindenkinek, aki munkájával, példaadásával hozzájárult a szobor és környezete megmaradásához, a hagyomány megtartásához.

Kevesebb