Mindenki ellenőrizze a választáshoz szükséges okmányai érvényességét, mivel az európai parlamenti és önkormányzati választáson voksolni kizárólag a választás napján érvényes okmányokkal lehetséges – írta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A tájékoztatás szerint a június 9-i választásokon a választópolgároknak érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolniuk személyazonosságukat, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával. Lejárt okmánnyal nem lehet szavazni – figyelmeztettek.
A tárca közleménye szerint fontos, hogy a személyi igazolvány és a jogosítvány is az igényléstől számított 8 nap alatt készül el, ezért az új okmányt javasolt legkésőbb május 31-ig igényelni, hogy az biztosan átvehető legyen a választás előtt. Az útlevél esetén magasabb illeték befizetése mellett lehetőség van sürgősségi, vagy azonnali – 24 órán belüli – okmányigénylésre is – ismertették.
A választásokra tekintettel június 7-én, pénteken 10 órától hétfőig nem lehet majd új lakcímet bejelenteni, aki pedig pénteken 10 óra előtt elintézi a lakcímváltozás bejelentését, azt már az új címe alapján veszik fel a választói névjegyzékbe – közölték.
Közleményükben hangsúlyozták, hogy a legtöbb kormányablak a választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, és 9-én vasárnap is nyitva lesz, így ha a voksolás napján valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, ideiglenes személyi igazolványt igényelhet, amivel lehetséges a szavazás.