A 24 évvel ezelőtti önkormányzatnak és a leköszönő polgármesternek, Rising Károlynénak is vastaps szólt a hála jeleként május 26-án a záportározó tó avató eseményén, melyet – többek között – Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Popovics György vármegyei elnök is megtisztelt jelenlétével.
A Gesztes patak vize a legrégebbi térképeken is szerepel. Nem kell csodálkozni, mert a hegyen, de völgyben fekvő falun keresztül a forrása utat törve a mélyebb rész felé csordogált vagy zúgott, folytatva útját az Által-érig. Az erdőkből lefolyó csapadékvíz, az olvadó hó éppen a mögöttünk lévő nagy területen pihent, lápos formát öltve, lehetőséget adva arra, hogy itt káposztás kertjeiben élelmet termeljenek a faluban. Az 1960-as évek katonai felvételein még nem volt tó, akkor a mélyedést szemétlerakónak használták. Többször történt szemét eltávolítás, míg végre 24 éve tóépítést rendelt meg az akkori önkormányzat – idézte fel a múltat a településvezető, s ekkor szólt első alkalommal taps a majdnem negyedszázaddal ezelőtti kiváló döntés köszöneteként.
A klímaváltozás, a villámárvizek és illegális emberi beavatkozás olyan mértékben rongálták meg a partfalat, hogy sorozatos, többszöri javítás, javítgatás sem segített. A lezúduló hordalék a mini előülepítőn szigetet képzett, majd megtelt. A tó az átfolyó hordalékkal egyre kisebb lett, a víz nyomása a laza partfalat rongálta. 2014-től tudatosan készültünk forráskérésre a falu ingatlanjainak megóvása érdekében. Vízrendezési tanulmány terv készült a falu költségvetési önerejéből, de a falunak külső anyagi támogatás nélkül esélye sem volt a beruházás megvalósítására – folytatta Rising Károlyné.
Az önkormányzat végül TOP-os pályázati lehetőséget használt ki sikerrel, a veszély nagysága szerint 3 szakaszban igényelt és kapott pénzt 5 éven belül. A harmadik projekt 2019-ben kezdődött, a főbb állomásai: tervezgetés, tulajdonviszonyok rendezése, hozzájárulás megszerzése az állami tulajdonnál, erdészeti hatóságok, vízügyi előzetesek és engedélyek, Natura 2000 feltételrendszere, tényleges pályázat, konzorciumi szerződés a Megyei Fejlesztési KFT-vel, egyeztetés tervezőkkel, környezetvédelmi szakemberekkel, napi kapcsolat a nyertes kivitelezővel, adminisztrációs teendők. A 100 %-os EU-s forrás mellett még így is több milliós adminisztrációs költség hárult az önkormányzatra. A polgármester elismerően szólt a kivitelező Vértes-Út Kft-ről, melynek munkatársai az időjárás kiszámíthatatlansága és a szorító határidő kettős nyomása alatt dolgoztak. Ma már mosolyogni tudok azon, hogy hányszor kellett polgármesterként nyilatkozatot tenni, fotóval igazolni az esőt, két alkalommal 40 cm vastagságú hótakarót, a felázott, járhatatlan utakat és a tervszerinti árok miatti sziklabontást – fogalmazott, köszönetét fejezve ki az országgyűlési képviselő, a vármegyei elnök, a Fejlesztési Kft., a Vértes-Út Kft., a pályázatokkal összefüggő feladatok díjazás nélküli ellátásáért a hivatal dolgozói és a korrekt együttműködésért a Horgász Egyesület számára.
Megbirkóztunk vele. Elismerésem a kivitelezőnek, hogy ez a beruházás a hihetetlen nehézségek ellenére megvalósult. Nagyon-nagyon sok iszapot kellett kiszedni, nagyon sok mindent kellett építeni, és 5-6 éve nem volt olyan, hogy októberben, novemberben, decemberben ne lehessen dolgozni, és bizony tavaly ez nagy nehézségeket jelentett. Köszönöm a kitartást és azt a hatalmas erőfeszítést, amivel végül határidőre meg tudott valósulni! – folytatta a köszönetnyilvánítást Popovics György elnök.
Amikor Cirmi átvette annak idején a polgármesteri stafétát, lyukakat foltoztunk, akkor likviditási gondokat próbáltunk kezelni, és próbáltuk összerakni a település számára a működéshez szükséges támasztékokat. Sok minden kellett a projekt megvalósulásához. Kellett a gesztesiek türelme, kellett a gesztesieknek az a fajta hozzáállása a helyzethez, ami valószínűleg egy örökölt habitus, és egy olyan kitartást, lépésről lépésre történő építkezést és értékőrzést jelent, ami sok helyen van, de a gesztesieket leginkább jellemzi. És kellett Cirmi találékonysága, rátermettsége. Én most megköszönöm Cirmi azt a jó néhány esztendőt, amit a faluban szolgáltál. Akinek átadod a stafétát, annak lesz mire építkeznie. A kapcsolati tőke, amit Várgesztes számára az elmúlt években a polgármester asszony összerakott, az a költségvetési stabilitás, amit a nehéz időkben is megtartott, az megsüvegelendő. Ez egy akkora projekt, és ebben annyi küzdelem van, és annyi embernek annyi munkája, hogy illik megállni és tisztelettel azt mondani, hogy Cirmi, köszönjük! – hangzott el a jelenlévők tapsa mellett az országgyűlési képviselőtől. Emelt fővel mehetsz nyugdíjba, az utánad érkezőnek pedig hasonló cikluszárást kívánok a valamikori jövőben. Nem lesz egyszerű mutatvány, Cirmi feladta a leckét! – zárta gondolatait, majd a tóavató koszorúkat Czunyiné dr. Bertalan Judit, Popovics György, Patányi Gergely, Rieder Roland és Rising Károlyné dobta be a tóba, s vágta át a nemzeti színű szalagot.