Ökör vontatta szekéren, nemzetiségi népviseletbe öltözve, csengettyűszó mellett vonult harminc esztendeje, 1994-ben az egyik várgesztesi lokálpatrióta, Náci bácsi feleségével a várrétre, emlékeztetve a helyi német nemzetiséget arra, hogy a bajorországi telepesek akkor éppen 250 évvel azelőtt, 1744-ben érkeztek erre a területre. Azóta minden évben megrendezik a Csengőnapot, így idén már a harmincegyediket június 15-én a Faluházban.
Délelőtt kézműves foglakozások, labirintus játszóház, arcfestés és elektromos kisautók várták a várgesztesi gyerekeket, a kulturális, hagyományőrző programot délután Rising Károlyné polgármester és Pillmann József, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke nyitotta meg a sportcsarnokban, ahol a vendégek között Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő is helyet foglalt.
A monda szerint őseink csengettyűszóval érkeztek a faluba, ezért kapta ezt a nevet. Őseink bizony örülnének, ha látnák azt a fejlődést, amit községünk elért ez idő alatt – hangzott el Pillmann Józseftől. Mint mondta, az önkormányzat által ajándékozott Biblia mellett a nemzetiségi önkormányzat idén is egy-egy Várgesztes könyvet, gesztes jelvényt, táskát nyújt át a 2024-ben végzett nyolcadikosoknak, hogy ezeknek a várgesztesi szimbólumoknak a birtokában kezdhessék meg a további tanulmányaikat, zárásul pedig azt kívánta, hogy maradjanak hűek a falujukhoz.
Ez az utolsó alkalom, hogy Csengőnapon nem nézőként vagy főzőként veszek részt, hanem polgármesterként. Eseményteli, eredményes, változatos, felemelő és néha nagyon nehéz volt a közel tíz év. Köszönöm, hogy polgármesterként szolgálhattam a falut. Köszönöm, hogy a többség támogatását élvezhettem, hogy mögöttem álltak, amikor folyamatosan lobbiztam a fejlesztésekért. Jó kapcsolat alakult ki a Német Nemzetiségi Önkormányzattal és az Egyházzal, amiből az egész falu profitált – kezdte gondolatait Rising Károlyné, hozzátéve, hogy a figyelmeztető kritikákat is szerette. Beszédében sorra fejezte ki köszönetét mindazok számára, akik akár magánszemélyként, akár vállalkozóként segítették a falu fejlődését: köszönöm azoknak a várgesztesi vállalkozóknak, akik méltányos áron számláztak. Köszönöm annak a maroknyi embernek, akik a Hivatalban vagy a Faluházban minden időben mindent megtettek és megtesznek, hogy a kiszolgáljuk a lakók közigazgatással összefüggő kéréseit. Ők Geiszt Róbert, Metlágerné Elbert Éva, Rieder Mónika, Salánki Istvánné, Wachterné Meizl Mónika. Köszönöm dr. Balázs Gabriella alpolgármesternek, Szennay István és dr. Auer Zsolt jegyzőknek, hogy a törvényesség őreként maximálisan segítették a közfeladat ellátását, és köszönöm az intézményeinkben dolgozók munkáját – hangzott el a leköszönő polgármestertől, aki sok sikert kívánt az őt következő településvezető és az új képviselő-testület számára.
Rising Károlyné a pedagógusokat, óvodapedagógusokat, Kemény Ilonát, Körmendi Máriát, Tóth Zsuzsát, Hunics Ildikót, Ródé Emesét, Búzás Erzsébetet, Pillmann Ferencnét, Metlágerné Elbert Évát, Kirschner Violát, Walcz Zsuzsannát is köszöntötte, hiszen – mint mondta – Csengőnap a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a falu lakói előtt tegye meg a gyermekek, szülők és nagyszülők jelenlétében.
A megnyitót követően sorra vehették át az ajándékokat az elmúlt év újszülötteinek szülei, a ballagó óvodások, az általános iskolai tanulmányaikat befejező diákok, a sikeresen nyelvvizsgázók, műsort adott a Vértessomlói AMI és Várgesztesi tagozatának zenekara, az óvodások, iskolások, a Német Kultúregyesület Dalköre, a Dancing Feet Akrobatikus Rock and Roll SE, az esti bálban a talpalávalóról a Story zenekar gondoskodott, az ízletes hal és vad falatokról pedig a horgászok és vadászok.
A 31. Csengőnap ünnepeltjei:
újszülöttek: Kiss Botond, Tóth Andor Csanád, Vilmányi Zétény, Pakuranin-Juhász Anna
ballagó óvodás: Hartdégen Ábel
negyedik osztályosok: Eigner Emma, Licul-Kucera Lili
ballagó nyolcadikosok: Hernek Tamás, Szolga Bálint, Farkas Fanni, Schäffer Hanna, Eck Dénes, Rémai Kenza
sikeres nyelvvizsgát tett: Szolga Zalán, Busz Bence, Busz Zétény
Várgesztes Község Önkormányzata minden szervezőnek, segítőnek köszöni, hogy hozzájárult a Csengőnap sikeréhez!