Közeleg az M1-es autópálya bővítése

2024. September 27., Friday 11:57

Több helyen kétszer háromsávosak lesznek a legforgalmasabb autópályák, de lesz, ahol olyan intelligens leállósávot építenek, amelyet használhat majd szükség esetén a forgalom is.

Három éve kezdte meg működését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely koncessziós szerződéssel 1237 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését vette át 35 évre az államtól. A cég vállalta, hogy három év alatt – több mint ötszáz kilométer út felújításával – egységes szintre hozza a hálózatot. A munkát jövő nyáron fejezik be – írja az Index.

Az MKIF Zrt. látja el a koncessziós szerződésben vállalt fejlesztési feladatokat. Ennek keretében a cég az alvállalkozóival közösen 2034-ig 279 kilométer új gyorsforgalmi szakaszt épít, valamint 299 kilométer hosszan autópályát bővít.

A szintre hozás után jövőre kezdődnek a fejlesztések: az M1-est az M0-stól az országhatárig; az M7-est az M0-stól Balatonvilágosig; az M3-ast a Szentmihályi úti csomóponttól Gyöngyösig bővítik.

Az M1-es bővítése 2025 szeptemberében indul, és az M0-s és Concó pihenő között négy év alatt készül el a kétszer hárompályás sztráda, amelyhez úgynevezett intelligens leállósávot (ITS) is építenek, amit csak akkor nyitnak ki, ha azt a forgalom indokolja. Vagyis csúcsforgalomban akár kétszer négy sávon haladhatnak majd az autók Győrig, aztán Győr és Hegyeshalom között marad a 2×2 sáv, de itt is épül egy teljes értékű, nyitható leállósáv.

Az M7-es autópálya, amelynek bővítését 2027-ben kezdik meg, az M0-ástól Szabadbattyánig lesz 3+1 sávos, míg Szabadbattyán és Balatonvilágos között a két sáv mellé bővített leállósávot kap a sztráda.

Az M3-as felújítása indul legkésőbb, 2031-ben, és a Szentmihályi úti csomóponttól Gyöngyösig építik majd ki a 3+1 sávot. Az M7-es bővítésével egy időben indul meg az M200-as építése is Komáromtól Székesfehérvár felé.

Kevesebb