Hertay Mária Munkácsy díjas festőművész szakrális munkáiról és a várgesztesi művészeti emlékeiről tartott előadást március 11-én Pfiszterer Ilona nyugdíjas pedagógus a Keltike Házban, majd az érdeklődők a templomba is elsétáltak, hogy a kapott információk birtokában immáron más szemmel láthassák a művész alkotásait.
Hivatalosan is bejelentették a MÁV-START és Volánbusz összeolvadását
Az építési és közlekedési miniszter hivatalosan elrendelte a két állami személyszállító vállalat, a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését. A Magyarbusz.info beszámolója szerint az elmúlt hetekben sokat emlegetett MÁVAUT-koncepció jogi és adminisztratív folyamatainak év végéig kell lezárulniuk.
Szerdán kapnak értesítést a felvételizők
A tavalyihoz hasonlóan idén is meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, ami nagy áttörés a korábbi, 100 ezer körülihez képest - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Eldőlt, az új tanévtől nincs helye a mobiloknak az iskolákban
Szeptembertől továbbra is minden tárgy bevihető lesz az iskolába, amely a tanulást segíti, de az nem, amely a tanulást akadályozza vagy a diákok testi épségét veszélyezteti – jelentette be Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken este.
Mária szeretetéért fohászkodtak
A hatalmas kánikula ellenére szép számmal keresték fel július 14-én Várgesztesen a Mária kegyhelyet, amely szinte észrevétlenül húzódik meg a nagyrét felé vezető út mellett. A Várgesztesi Római Katolikus Egyházközség Képviselő Testülete invitálására a környékbeli településekről, Vértessomlóról, Környéről is érkeztek, gyülekeztek a várgesztesi templom előtt, majd a kegyhelyhez imádkozva, énekelve zarándokoltak el, hogy közösen köszöntsék Szűz Máriát.
31. Nemzetiségi és Sörfesztivál
Ha július második hétvégéje, akkor Nemzetiségi és Sörfesztivál Környén, ez már-már országszerte ismert, de vármegyén belül biztosan. Idén már a harmincegyedik fesztivál várta az érdeklődőket, s bár ezúttal a rendkívül tikkasztó hőség miatt a korábbiaknál kevesebben érkeztek a sportpályára, összességében a három nap alatt rengetegen fordultak meg a faluban.
Országos tűzgyújtási tilalom
Az egész országot sújtó kánikula miatt a hatóságok 2024. július 11-től Magyarország teljes területén tűzgyújtási tilalmat hirdetnek. Ennek értelmében tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban, de még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. A parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban – közölte a Nébih.
Heves vármegyében épül az ország harmadik zenélő útja
Július végétől megszólalnak a dallamok az ország legújabb, harmadik zenélő útján, amely Heves vármegyében, a 21-es úton épül – írja a 24.hu.
Igyekezniük kell a Balatont átúszóknak
Az indulási helyek kétharmada már elkelt a július 20-án sorra kerülő 42. Balaton-átúszásra, amelyre több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére, ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak és oda is érkeznek.
Megkezdték az Apple által tévesen levont összegek visszafizetését
A megérkeztek a jóváírások az Apple-től, amelyek meg is jelentek a károsult ügyfelek számláján – írja közleményében a Gránit Bank. Az Erste a Facebookon számolt be arról, hogy megkezdték az Apple által tévesen levont összegek visszatérítését.
Hőségriasztás
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve az országos tiszti főorvos a korábban, az ország egész területére vonatkozóan kiadott III. fokú hőségriasztást 2024. július 19-én (péntek) 00.00 órától II. fokúra mérsékli, és 2024. július 21-én (vasárnap) 24.00 óráig meghosszabbítja.
Álőstermelőket szűrt ki a Nébih
Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai a nyári őstermelői célellenőrzés során. Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, 10 eljárás indult.
MÁV: a hőségre érzékenyek utazzanak busszal, mert ott van klíma
A napok óta tartó és jövő hét elején is folytatódó extrém hőség miatt közleményt adott ki a MÁV, amelyben több dolgot is kérnek az utasoktól, és tanácsokat is adnak.
Ősztől szerezhető meg az ingyenes jogosítvány
Már az ősszel elindulnak az ingyenes jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamok – derült ki a honvédelmi tárca közleményéből. A projekthez kapcsolódó pilotprogramban már zajlik a kijelöltek szakoktatók képzése. Az ingyenes jogosítvány megszerzésének lehetősége a végzős középiskolások előtt nyílik meg a kiválasztott intézményekben.
Jó hír a gyermekvállaló házaspároknak
A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő.
Sarlós Boldogasszony Búcsú
Több százan érkeztek június 30-án Vértessomlóra a Sarlós Boldogasszony Búcsúra a környékbeli falvakból, Várgesztesről, Környéről, Szárról, a távolabbi településekről: megtelt a templomtéren felállított rendezvénysátor, és a környező fák alatti padok is a hívekkel, zarándokokkal.
Saját szabadidejüket áldozzák a közösség biztonságáért
Június 27-én ünnepeljük a polgárőrség világnapját, amely a polgárőrök önzetlen munkáját és a közösségi biztonság fontosságát ismeri el. A polgárőrség önkéntes alapon működik, céljuk a helyi közösségek védelme és a bűnmegelőzés.