A környei hívek mellett a vértessomlóiakat, várgesztesieket, köztük a megjelent településvezetőket, a nemzetiségi önkormányzatok képviselőit is köszöntötte január 7-én a környei Templomban Visnyei László plébános, egyben hálás köszönetét fejezve ki Lábár Tamás pincehelyi plébános számára, amiért elfogadta az egyházközség meghívását az ország első búcsújára.
Már évszázadok óta Környén tartják az ország első búcsúját, hiszen a Három Királyok tiszteletére szentelték fel a falu Római Katolikus Vízkereszt Templomát, amely zsúfolásig megtelt a hívekkel.
Nem is tudom, hogy mi a szebb? Ez a vidék, ez a környék, vagy ez a templom? Mind a kettő – idézte fel a Környére vezető útja során megfogalmazódó kérdéseket Lábár Tamás, akinek – mint mondta – családja egy része erről a vidékről származik, így, bár ő Pécsen szolgál, kicsit, mintha hazaérkezett volna.
Istenünk! Te zarándokló egyházadnak Szűz Máriában adtad meg a jövő dicsőségének képét. Kérjük áldásodat, hogy híveid, akik a Szent Szűznek ezt a képmását készítették, és akik tisztelik, bízva emeljék rá tekintetüket, aki a választottak egész népe előtt példakép vagyon – áldotta meg a szentmise részeként a hívek és a lakosok adományából restaurált Rózsafüzér Királynéja című festményt, az ünnep tanítását pedig így fogalmazta meg: az alázat bölcsességével, a bölcsesség alázatával járuljunk az Úr Krisztus elé, és ugyanezzel a bölcsességgel, alázattal forduljunk szeretett embertársainkhoz is.
A napkeleti bölcsek útját követte az a pásztorjáték, melyet a gyülekezet felnőtt és gyermek tagjai mutattak be a szentmisét követően, majd nyolcadik alkalommal várta a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe szervezésében a január 6-ai Vízkereszthez, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepéhez kapcsolódó búcsúi kirakodás az óvoda előtt az érdeklődőket. Az időjárás igencsak zordnak bizonyult, így csupán két árus érkezett a portékájával, és bizony elkélt a szervezők által kínált ízletes tea és forralt bor a Stockerei Trio muzsikája mellé.