Várgesztes története

Várgesztes a római korban

A rómaiak ittléte a Kr.u. I-V. századokra tehető. Ebből a korból már Várgesztesről is vannak tárgyi emlékek. A középkori várba építve is találtak római kori emlékeket (faragott kövek, szarkofágmaradványokat). Várgesztes és környékének egyik legkorábban megismert római kori emlékei közé tartozik az a két oltárkő, melyet a Székesfehérvári Múzeumban és a környei plébánián őriznek.

2002-ben a településtől északra fekvő szántóföldön a Kuny Domonkos Múzeum (Tata) leletmentése során Kissné Cseh Júlianna ásatásával, késő római település részlete került napvilágra. A feltárás során egy edényégető kemence, s két – kőből és peremes téglából rakott - kemence omladéka került elő. Ez utóbbi két objektum helyét a római kori fazekas anyagnyerő, majd szemetesgödörnek használta, melynek köszönhetően nagy mennyiségű kerámia, köztük sárgás-zöldes és barna mázas korsók, dörzstálak töredékei és téglatöredék került elő. A leletanyag alapján a település a Kr.u. IV. században is lakott volt.

A rómaiak által épített létesítmények a települési utakon kívül, az utak menti őrtornyok – ezek a birodalom hírösszekötését is szolgálták, s belőlük több volt a környéken. Sok veterán telepedett le a település útjaitól távol – de ezekhez lehetőleg elérhető közelségben. Ezért igen gazdag a környéken található szarkofágok sírkövek leletanyaga.

A tatárok pusztításai

A tatárok pusztításai csak az erdőktől nem védett területeken voltak számottevőek. Így az ősi "Keztus" is megmenekülhetett a tatárok pusztításaitól. A tatárjárás a környező települések 1/3 részét pusztította el. A XII-XIII. sz-ból több okleveles adatot ismerünk. Tudjuk, hogy hazánknak ez a része az ország legsűrűbben lakott területeihez tartozott. Mindez azért lehetséges, mert a földművelés véglegesen tért hódított, kialakultak a feudális viszonyok, közel volt a királyi székhely – Fehérvár- Esztergom –, jók voltak a forgalmi viszonyok. Itt és a közelben több fontos útvonal haladt át a Vértesen.

Német telepesek érkeznek Gesztesre

Gróf Eszterházy József nevéhez fűződnek a gesztesi és tatai uradalomban eszközölt betelepítések. Ezek esetében az volt az irányelv, hogy kellő számú munkaerőt nyerjen az uradalom, és főleg katolikus vallásúak legyenek a telepesek. A telepítés nem történt egyszerre még egy és ugyanazon helységben sem. A főtelepítés kb. 1733-1745 között zajlott. A gesztesi telepesek 1735-ben érkeztek Frankenből és Elszászból. FA falut ekkor még Puszta-gesztes néven emlegették. Az 1770-es években az újonnan érkezők bajor nyelvterületről jöttek. Sajnos sok eltérés mutatkozik mind az oklevelekben, mind pedig az anyakönyvi kivonatokban, így a származás a legtöbb esetben vitatott.

Az 1747. évi kozmai vizitáció során a vizitátor személyesen látogatott el Gesztesre. Látogatása alatt a következőket állapította meg: „Egy idősebb uradalmi asszonyság lakik itten hozzátartozóival és szolgaszemélyzetével, a helységben nincsen templom, sem kápolna, nincsen harang még temető sincsen, hanem halottjaikat átviszik Kozmára. Minden itt lakó katolikus. A plébánosnak évente 6 forintot fizetnek kézpénzben és az adódó stólát, azonkívül semmit sem. Vasárnap és ünnepnap nem a plébániára mennek istentiszteletre /ámbár meghagyta nekik a plébános/, hanem Majkra a kamanduli atyákhoz, mert az közelebb.” Az első kápolnát 1796-ban kezdhették el megépíteni. Az uradalmi főintéző Bezerédi közbenjárásával ingyen kapták meg az építkezéshez szükséges anyagokat.

Gesztes a török hódoltság ideje alatt

1526-ban a törökök már az ország területén vannak. Mohácsi vereségünk után az ország nyitva állt előttük, s míg Buda felé vonult számottevő ellenséggel nem találkozott, így kedvére fosztogathatta az útjába eső falvakat, várakat. 1541-ben csellel elfoglalja Budát és megszállja az ország középső területét, az ország három részre szakadt. Ebben az időszakban a legnagyobb megpróbáltatásokat a végek élik. Végekhez elsősorban a Királyi Magyarország és a Török Hódoltság határvonala tartozott. Ezen területeknek időről-időre át kellett szenvedniük a gazdaváltásokat, az átvonuló seregek kegyetlenkedéseit, pusztításait, állataik elhajtását és a rendszeres adóztatást, amit a törökök és a magyarok gyakran egy időben szedtek be.

A község e sanyarú sorsú végekhez tartozott, ám ekkor még Gesztest nem tudták feldúlni, kirabolni, a vár védelmet adott az ittlakóknak. Azonban 1543-ban, mikor Szolimán szultán a Dunántúl meghódítására indult, elfoglalta Esztergomot, s egyúttal Tata és Gesztes is a birtokába került. 1556-ban Slam gróf keresztény seregei sikeresen visszafoglalják a tatai várat. Gesztes várának török őrsége erre a hírre feladja a várat, és Esztergomba menekült, így Gesztes várát bajvívás nélkül foglalhatta vissza Slam gróf.

1558-ban Hamza bég seregei elfoglalták Tata várát, majd Gesztes felé fordultak. A várat ekkor 36 magyar vitéz védte így a bég seregének nem jelentett gondot a vár bevétele. 1559-ben újra magyar kézen a vár, és ott is marad 1566-ig. Ekkor a török ostromot nem állva ismét török kézre került és a Török Hódoltság területéhez tartozott.

1588-ban „bravúrosan” visszafoglalják a magyarok. A visszafoglalásról a következőket tudjuk: 1588. nov. 9-én Gregoróczy Vince győri, Huszár Péter pápai kapitány portyára indult 2000 emberrel. A portyázókhoz csatlakozik a komáromi Radics vajda, aki szolgált Gesztes várában, és jó helyismerettel rendelkezett. Több napi kémkedés után végül is Radics helyismeretére hagyatkozva az éj leple alatt megrohanták a kapukat. Mire a törökök álmukból felriadva ágyúikat elsüthették volna a magyarok már az udvarokon voltak. A törökök a túlerőt nagynak látva a megadás feltételeiről kezdtek alkudozni. E vereség után a budai pasa a békeszerződés megszegőinek titulálta a magyarokat és visszakövetelte a várat, amit Radics, királyi nyomásra kénytelen volt átadni.

Az 1866-os év kolerajárványa Gesztest sem kímélte, nehéz esztendő volt ez a község életében, mely sok áldozatot követelt.

Várgesztes a második világháború idején

A II. világháború utolsó szakaszában Gesztes is hadszíntérré lett. 1944 vége felé lépték át az orosz seregek a Dunát. A III. Ukrán arcvonal 1944. december 20-án északról, Bicske irányából elérte a Vértes térségét, s 1944. karácsony hajnalán Gesztest is. Miután megtudták, hogy a legközelebb állomásozó német és magyar katonaság Környén állomásozik, tovább álltak.

Körülbelül január 3-án német repülők bombázták a falut. Különösen a mai Petőfi Sándor utca erdő melletti részét érte találat. Nem is annyira a házakat keresték, mint az elszállásolt szovjet katonaságot. A lakosság körében nem volt veszteség, azonban több szovjet katona vesztette életét az erdőben. Az emberek a megmaradt állatállomány egy részét úgy mentették, hogy éjnek idején kihajtották az erdő járatlan tájaira.

Január 5-én kihirdette az orosz parancsnokság, hogy másnap a falu minden férfi lakosa 15-55 éves korig jelentkezzen háromnapos robotra. Abban a tudatban, hogy munkára mennek, megjelentek mindannyian. Akkor ötös sorokba állították őket és elindultak velük Vértessomlóra gyalog. Végül Baján rakták az akkor már néhány ezres tömeget vonatra. 50 embert egy-egy vagonba, a vagonokat lezárták. Temesvárig vitték őket, ahol barakkokban kaptak helyet, majd Szegedre szállították őket. Az útról sokan sohasem tértek haza.

Forrás: Weisz János, Rabazzi Stepancsics Gusztáv, Kisné Cseh Julianna

Nincs esemény rögzítve!

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek