Hírek

Népszerű cikkek

Kijárási korlátozás!

2020. március 27., péntek 09:30

Pénteki dátummal jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány 71/2020. (III. 27.) számú rendelete a kijárási korlátozásról, amely 2020. március 28. napján lép hatályba és 2020. április 11-én hatályát veszti.

A kormányrendelet főbb rendelkezései:

  • Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. Ezt a bekezdést a tömegközlekedés során is alkalmazni kell.
  • Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
  • A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására a rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.
  • Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
  • Saját és családja érdekében a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja, értelemszerűen, a fiatalabb korosztályok a bevásárlást délután végezhetik. Az élelmiszerüzletben, drogériában, piacon vagy gyógyszertárban az ott foglalkoztatottak kivételével ebben az időben kizárólag a 65. életévét betöltött személy tartózkodhat.
  • A kormányrendeletben rögzítet korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti bármely szerv bevonásával.
  • A kormányrendelet szerinti korlátózó intézkedések be nem tartása esetén a rendőr a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) szerinti intézkedéseket és kényszerítő eszközöket a szükségesség és arányosság követelménye betartásával az Rtv.-ben meghatározott módon alkalmazhatja.
  • A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 1. § (1) bekezdésétől eltérően szabálysértést követ el, aki az e rendeletben meghatározott korlátozó intézkedést megszegi. (2) A Szabstv. 11. § (1) bekezdésétől eltérően az (1) bekezdés szerinti szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege ötszázezer forint.

Alapos indokok a lakhelyelhagyásra:

  1. a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,
  2. napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,
  3. az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna),
  4. az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés,
  5. a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,
  6. a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás,
  7. a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás,
  8. az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
  9. a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
  10. a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás, a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás,
  11. az üzemanyag-töltőállomás felkeresése, m) a dohányboltban történő vásárlás,
  12. a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,
  13. a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,
  14. a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,
  15. a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele,
  16. a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,
  17. az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,
  18. a szülői jogok és kötelezettségek,
  19. a hitéleti tevékenység.
április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek