Hírek

Népszerű cikkek

Három apróságot búcsúztattak

2020. augusztus 15., szombat 10:42

A vírusveszély igencsak felborította az intézmények programterveit, és ez így volt a gesztesi óvodában is, ahol pénteken rendezték meg a tavasszal elmaradt ballagást.

Szülők, nagyszülők, rokonok gyülekeztek az intézmény szépen feldíszített udvarán, ahol ott volt Rising Károlyné polgármester is.

Az ünnepségen Pillmann Katalin óvodavezető köszöntötte a megjelenteket és ünnepelteket. Három nagycsoportos gyermeket búcsúztattak társaik, akik még egyszer részt vettek a közös verses-dalos előadásban, hogy emlékezetes maradjon számukra az elválás, hiszen szeptemberben merőben új élmények, feladatok várják őket az iskolapadban.

A megilletődött ballagók virággal köszönték meg a pedagógusoknak az együtt eltöltött éveket, a szép emlékeket, majd a jelenlévő szülők, rokonok ajándékokkal, virágokkal köszöntötték a hamarosan iskolás csemetéket.

Aztán levegőbe emelkedtek a kicsik vágyait jelképező lufik, de még nem indultak haza a jelenlévők. Az asztalokra került a zsíroskenyér, a sütemény és az üdítő, és persze előkerült sok-sok játék is, hogy közös élményekkel, beszélgetéssel, mókázással teljen a három ballagó utolsó oviban töltött napja.

Mint megtudtuk a három apróság mellett, ketten költözés miatt hagyták el az intézményt, így lesz hely az újonnan érkező hat aprótalpúnak. A jelen állás mellett, 25-en kezdik meg szeptemberben az új nevelési évet Várgesztesen.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek