Hírek

Népszerű cikkek

Betlehemi békeláng átvételi lehetőség

2020. December 16., Wednesday 18:45

Értesítjük a lakosságot és a hívőket, hogy a békeláng december 20-án, vasárnap a reggeli mise után a szokásos módon vehető át. Javasoljuk, hogy mindenki lehetőség szerint zárt mécsest hozzon!

Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből – cserkészek kíséretében – rendszerint egy-egy különleges gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban található örökmécsesből lángot vegyen.

Lámpásba zárva hozzák aztán repülővel Bécsbe, ahol egy hatalmas és nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei a lángot. Idén a nyilvános pompás lángátadó ünnepségek elmaradnak, de az igény továbbra is megmaradt, hogy az emberek kézről kézre adják a lángot, hogy elvigyék otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen.

Az otthonokban fénylő „betlehemi láng“ imádságra hívó jelenléte összeköti a családokat a világ különböző pontjain élő családokkal, ami elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt is jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani.

Ez a láng mindenkié, minden jó szándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve.

A Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség cserkészei 1991-től hozzák el nekünk a lángot Bécsből, ami azóta is Felvidék számos helyére jut el. A tatabányai térségbe a Héregen keresztül hatodik alkalommal érkezik a Békeláng. Héregről Schlapak József falugondnokunk, az Egyházközség világi elnöke hozza Várgesztesre.

Nincs esemény rögzítve!

Felhívás!

2021. January 20., Wednesday 14:00

Értesítjük a lakosságot, hogy a VÉRTESERDŐ Zrt január 22-én, pénteken 8-16 óra között TÁRSAS VADÁSZATOT szervez Várgesztes környékén.

Bővebben

Tájékoztató

2021. January 4., Monday 08:14

A mellékletben a 2021. évi szelektív-, zöld- és fenyőhulladék szállítási időpontokat tekintheti meg. A dátumokat a korábbi évek gyűjtési tapasztalatai és a hulladék mennyisége alapján határozta meg a szolgáltató.

Bővebben

Tartós élelmiszergyűjtést szervez a Katolikus Karitász

2020. November 27., Friday 06:42

A templomba járó vértessomlói, várgesztesi testvérek az adománynak szánt élelmiszereket leadhatják december 6-áig a szentmisék előtt és után a sekrestyében. Minden településen a helyi önkormányzattal közösen juttatják el a csomagokat a szerényebb körülmények között élők számára.

Bővebben

Tájékoztató

2020. November 16., Monday 20:26

2020. november 17-től megkezdődnek az aszfaltos, szegélyezett útépítési munkák.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek