Rendezvények

Népszerű rendezvények

2018. március 27., kedd 17:00

Élet az élet után 3.

A klinikai halálból visszatértek körülbelül 25 százaléka számol be halálközeli élményekről, háromnegyed részüknek viszont semmilyen emlékképe nincs. Vajon miért? A kérdést számos más kérdéssel egyetemben sokáig nem lehetett feltenni, s még ma sincs mindre egyértelmű válasz.

Vannak viszont tapasztalások, vélemények. Ezekről szólt R. Kárpáti Péter „Élet az élet után” című előadássorozatának második, a „Miért pozitívak a halálközeli élmények?” elnevezést viselő állomása egy éve a környei Művelődési Házban. *Folytatás március 27-én 17 órától! *Vendég és beszélgetőtárs Dobronay László, aki két évtizede szenvedett autóbalesetet, és érte el a halál szele. Eleinte attól tartott, ha megosztja az átélés emlékeit, zárt osztályra küldik. Majd feltette a kérdést: mitől, vagy kitől kellene félnem? Ma már úgy érzi, az a feladata, hogy válaszoljon a kérdésekre, hogy elmondja az élményeit... 

Életszemlélete megváltozott, felismerte: csak rajta múlik, hogy megteremtse saját életében és közvetítse az emberek felé azt a szeretetet, amit „ott” átélt... *R. Kárpáti Péter előadássorozatának 3. állomásán is díjtalan a részvétel, de regisztrációhoz kötött! 

Jelentkezni a környei Művelődési Házban lehet hétköznapokon 10 és 17 óra között. Telefon: 34/473-091, 30/6462147.

szeptember

6 Bányásznapi megemlékezés

  • Időpont: vasárnap 9:00
  • Helyszín: Bányász emlékhely

12 Várépítő verseny

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Vár-rét

12 Várgesztesi sokadalom

  • Időpont: szombat 10:00
  • Helyszín: Várgesztes, Vár-rét

19 Jubileumi Dalostalálkozó

  • Időpont: szombat 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

23 Elektronikai hulladékgyűjtés

  • Időpont: szerda 8:00
  • Helyszín: Faluház parkolója

26 Kézműves kuckó

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház
2026. június 23., kedd 21:35

Hőségriasztás: meghosszabbítva

Az országos tiszti főorvos a korábban, az ország egész területére vonatkozóan kiadott II. fokú hőségriasztást június 26-án (péntek) 24.00 óráig meghosszabbítja, valamint június 27-én (szombat) 00.00 órától június 30-án (kedd) 24.00 óráig III. fokúra emeli
Bővebben
2026. június 19., péntek 21:41

Hőségriasztás

Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos II. fokú hőségriasztást adott ki az ország egész területére vonatkozóan június 20-án (szombat) 00.00 órától június 23. (kedd) 24.00 óráig
Bővebben
2026. június 18., csütörtök 05:00

Átmeneti helyen az SBO

Ütemezett karbantartási munkálatok miatt a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) átmenetileg a H épület földszintjén működik
Bővebben
2026. június 12., péntek 10:09

Szünetel a gázellátás

A munkálatok idején, június 15-én (hétfő) 6 órától június 17-én (szerda) 6 óráig Várgesztes teljes területén szünetel a gázellátás
Bővebben
2026. június 8., hétfő 07:00

A hála csendes érzése

Molnár János tanító születésének 100. évfordulójára készíttetett emléktáblánál gyülekeztek június 5-én délelőtt
Bővebben
2026. június 4., csütörtök 09:01

Trianon

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban
Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek