Hírek

Népszerű cikkek

A szépkorúak napja

2017. november 19., vasárnap 06:48

Több mint 170 hatvan év feletti lakója van Várgesztesnek, akik valamennyien átvehették az elmúlt napokban azt a meghívót, ami az önkormányzat idősek napi rendezvényére invitálta őket.

Elsőként Rising Károlyné polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a közösség mindig is nagy figyelmet fordított Gesztes szépkorú lakóira, s tették ezt azért is, mert ez az a korosztály, amely gondosan őrzi nemzetiségi hagyományait, amiket szívesen oszt meg a fiatalabb nemzedékkel.

- Ők a mai napig aktív tagjai a település társadalmi és kulturális életének, minden rendezvénynek segítői, részesei – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően Pillmann József, a nemzetiségi önkormányzat elnöke egy verssel üdvözölte az ünnepelteket, majd sorra léptek színre a műsor szereplői, a legkisebbektől a korosabb nemzedékekig bemutatva a gazdag nemzetiségi örökséget. Az óvodások és az iskolások dalai, a gyermek, valamint a felnőtt tánccsoport, illetve a Német Kultúregyesület dalköre szórakoztatta és ragadtatta nem egyszer tapsra a jelenlévőket.

A település egyik legjelentősebb közösségi rendezvénye fehér asztal melletti vacsorával zárult.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

november

30 Adventi koncert és gyertyagyújtás

  • Időpont: vasárnap 15:00
  • Helyszín: Templom, Adventi koszorú

Fogászat: rendelési idő változása 14-én és 17-én

2025. november 10., hétfő 06:19

A fogászati ellátásról gondoskodó Presi-Dent 2006 Kft. értesíti a betegeket, hogy november 14-én és 17-én változik a rendelési idő. November 14-én Dr. Jancsik Veronika helyettesít, ezen a napon 8-tól 11 óráig, november 17-én Dr. Veréb Attila helyettesít, ezen a napon 10-től 11 óráig tart a rendelési idő a Környe, Alkotmány u. 32. sz. alatti rendelőben.

Bővebben

Ebösszeírás

2025. november 3., hétfő 05:00

Várgesztes Község Önkormányzata a törvényi kötelezettség alapján 2025. november 30-ig ebösszeírást végez.

Bővebben

Szavazzon Várgesztesre!

2025. október 20., hétfő 11:59

Nyelvészek kulturális szakemberekkel együtt öt régióban ajánlást tettek a legszebb magyar településnevekre, ezek közé került Várgesztes is!

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek