Várgesztes lakói gyásznapként élik meg a január 6-át. Emlékezni jöttünk a 78 évvel ezelőtt történtekre.

Minden várgesztesi családot érintett a máig felfoghatatlan és elfogadhatatlan esemény azon a téli napon. Német származásuk miatt civil férfiakat kényszerítettek „egy kis munkára”, Málenkij robotra és hurcoltak az egykori Szovjetunióba. Hadifogolyként bántak velük. Akkor még nem sejtették, hogy gyaloglás, majd állati körülmények közti bevagonírozás, megaláztatás, súlyos betegségek, kényszermunka vár rájuk – fogalmazott a Hősi Emlékműnél Rising Károlyné polgármester a 2023-as év első várgesztesi eseményén január 15-én.

A szentmisét követő megemlékezésen Visnyei László plébános az imádság erejét hangsúlyozta: megtörik az ember lelke, ha visszatekintünk a történelem viharaira, mert nem tudjuk elhinni, hogy emberek ilyet megtettek. Mikor emlékezünk, akkor mindig jussanak eszünkbe az elhurcolt, távolban lévő testvéreink, akiknek nem itt van a sírjuk, mégis tudunk velük találkozni. Az imádságban mindig tudunk találkozni azokkal, akik nem itt nyugszanak. Ilyenkor merjünk imádkozni, merjük kérni az Istent, hogy ne felejtsük el őket, emlékezzünk meg róluk és az imáinkban kísérjük őket, hogy az emlékük ne tűnjön el.

A II. világháború borzalmait, melyet a katonák mellett a polgári lakosság is megszenvedett, Rising Károlyné így idézte fel: 1945. január 6-án minden 15-55 éves férfi háromnapi élelemmel és szerszámokkal felszerelkezve jelentkezett a jelenlegi buszmegállóban szovjet utasításra az elöljáróság felhívására. Asszonyok, gyermekek és beteg, idős férfiak maradtak a kifosztott faluban. Az elhurcoltak egy része soha nem tért vissza. Tudjuk azon személyeket, akik már Szegeden vagy útközben haltak meg, tudjuk azon személyeket, akik a flektifusz miatt haltak meg, tudjuk azon személyeket, akik hazatértek és a betegségük és legyengült állapotuk miatt rövid időn belül itthon hunytak el. Tudjuk azon személyeket, akik hazatérésük után a családjuk támogatása mellett testileg felgyógyultak, újra dolgoztak, ám az életüket végigkísérte a meggyötört lelkük. Nem beszélhettek róla, és a családjuk előtt is szégyellték a velük történteket. A hadifogolyként kezelt civil várgesztesi áldozatok száma magasabb, mint a II. világháborúban elhunyt katonáké. Ismerjük azokat a családokat, akiket emésztett a bizonytalanság, nem tudták, hogy egyáltalán él-e szerettük, hol tartózkodik. Évekig vártak és reménykedtek. Az emlékművön a nevek nagyapákat, apákat, fiúkat, testvéreket takarnak, akik áldozatai egy elfogadhatatlan diktatúrának, egy esztelen háborúnak és politikai túlkapásnak, igazságtalan ítélkezésnek. Bűnük a német származásuk volt – hangzott el a polgármestertől.

78 éve, éppen ezen a napon, január 15-én Cecén voltak a gesztesiek, ahol néhány nap pihenőt kaptak. Ezután továbbgyalogoltatták őket Bajáig, majd következett a bevagonírozás Temesvárig, ahol az embertelen gyűjtőtábor várt embereinkre. Onnan néhányuk számára a szegedi Csillagbörtön borzalma következett. A 66 elhurcolt férfiból 26-an vesztették életüket a bánásmód, betegség, éhség következtében, és sajnos ma már senki nem él a hazakerültek közül sem – folytatta a borzalmas múlt idézését Pillmann József, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, kiemelve a főhajtás és az emlékezés fontosságát: ez a megemlékezés alkalom arra is, hogy az első és második világháború összes halottjáért gyújtsunk gyertyát. Az elhurcolás igazságtalanságát nem szabad felejtenünk, mert e nélkül kis községünk történelme nem lehet teljes.

Az áldozatok előtti tisztelgésen a Német Kultúregyesület Dalköre fájdalmas dalokkal, az általános iskolások emlékező versekkel, az önkormányzatok és a gesztesi hagyományőrzők a kegyelet virágaival tisztelegtek a Hősi Emlékműnél, ahol zárásul az Il Silenzio csendült fel trombitán Marx Péter és Kovács Levente előadásában.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.