Heves harcok színtere volt 1945. első hónapjaiban a Vértes hegység. Január végén indult meg a Dunántúlon nagy német páncélos erőkkel a Budapest felmentését célzó támadás. A huszár hadosztály, amelynek fegyvernemként ez volt az utolsó nagy csatája, az ellenség kemény ellenállását megtörve Kőhányás pusztát közelharcban foglalta el.

Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekező oroszokat lépésről lépésre visszaszorítani. A huszáralakulat lovasai két hónapon keresztül tartották a vonalat, ám a túlerőben lévő szovjetek előrenyomulását nem tudták végül megakadályozni. Mindössze tizenhárman élték túl a harcokat, és érték el a magyar támaszpontot. Az elesettek tiszteletére emelt emlékművet 2013-ban a Vértesi Erdő Zrt, ahol pénteken délelőtt rótták le kegyeletüket a jelenlévők a magyar áldozatok előtt.

Megnyitó beszédében Kocsis Mihály vezérigazgató idézte fel az eseményeket, majd Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, Spergelné Rádl Ibolya Gánt és Illés Szabolcs Csákvár polgármestere osztotta meg gondolatait. Az áldozatokért Spányi Antal megyéspüspök mondott imát, végül a környező települések polgármesterei, a civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el koszorúikat az emlékhely talapzatánál.

Oroszlány képviseletében Lazók Zoltán polgármester, Madari Csaba rendőrkapitány és Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség városi elnöke, míg a kistérségből Rising Károlyné Várgesztes, valamint Igó István Vértessomló első embere tisztelgett az áldozatok emléke előtt.